A Szilvia hazánkban a leggyakoribb 25 név egyike, azonban csak az 1960-as évektől lett népszerű. A név latin eredetű, a Silvius, Silvanus férfinév női párja. Jelentése a latin silva – erdő – köznévből eredően erdei, erdő mellett lakó – tudhatták meg a közmédia Névjegyek című műsorának házigazdájától, Pölcz Ádám nyelvésztől.
A keresztnév egyik ismert viselője, az M5 kulturális csatorna műsorvezetője, Sipos Szilvia elárulta, neve fenti jelentése később köszönt vissza életében. „Viszonylag későn tudtam meg, hogy azt jelenti, hogy erdei, erdőből való. Egyáltalán nem voltam ilyen, sőt, igazi tősgyökeres városi kislány voltam. Később azonban annyira megszerettem a természetet és a természetben való létezést, hogy mára szinte ez az egyetlen dolog, ami igazán ki tud kapcsolni. Az erdő nekem a nyugalmat jelenti, ahol megtalálom a békét” – mondta Sipos Szilvia azt példázva, mennyire kötelez a név.
Nevéhez köthetően élete legnagyobb fordulópontjáról, kisfia születéséről is beszélt a műsorban. „Nagyon féltem a szüléstől, mert amikor világra jöttem, édesanyám és én is majdnem meghaltunk. A Jóisten megjutalmazott azzal, hogy olyan gyönyörű szülésem volt, aminél szebbet kívánni sem lehet. Később a gyerekem keresztelője miatt lapozgattam az utónévkönyveket, ami a szenteket sorolta fel, akkor meglepődve láttam, hogy Szent Szilvia a biztonságos szülés védőszentje” – mondta, hozzátéve, akkor úgy érezte, hogy ez jelképes, és amíg életet adott gyermekének, végig védve volt.
A teljes adás megtekinthető a Médiaklikk Névjegyek aloldalán, amelyen elérhetők a korábbi epizódok is.
Névjegyek – hétköznap 18:40-től a Dunán, és változó időpontokban az M5 kulturális csatornán.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.