Neve megelőlegezte Rátonyi Kriszta későbbi útját

A közmédia nevek eredetét, jelentését bemutató Névjegyek című műsorában Rátonyi Kriszta, a Duna Család-barát című magazinműsorának háziasszonya beszélt keresztneve életét befolyásoló szerepéről.
 

A Krisztin és Krisztina sokféle névváltozatban megtalálható a keresztény hagyományokat ápoló országokban. A név Krisztus nevére utal, eredete a görög Khriszma szóra vezethető vissza, amelynek jelentése olaj, kenet. Ehhez kapcsolódik Jézus görög neve is, amely a felkent, azaz szentelt olajjal megjelölt uralkodó jelentéssel bír. A név a Krisztus követője, Krisztus híve jelentést hordozza – ismerhették meg a név eredetét, jelentését a Névjegyek című műsorban Pölcz Ádám nyelvésztől.

A keresztnév kapcsán a Duna műsorvezetője árult el személyes vonatkozásokat. „Nem kaptam kifejezetten vallásos nevelést, megkereszteltek, de a vallás és az erről való gondolkodás csak később, az általános iskolában érkezett meg az életembe” – mondta a Névjegyek vendége, Rátonyi Kriszta utalva arra is, hogy a Krisztushoz tartozást sugalló keresztneve megelőlegezte későbbi útját a hit felé. „Elkezdtem hittant tanulni, ekkor mélyült el igazából a vallásosságom. Rendszeresen jártunk templomba, a szüleim igazából ennek hatására tartottak velem, mert kértem tőlük, hogy vigyenek el vasárnaponként”.

A teljes adás megtekinthető a Médiaklikk Névjegyek aloldalán, amelyen elérhetők a korábbi epizódok is.

Névjegyek – hétköznap 18:40-től a Dunán, és változó időpontokban az M5 kulturális csatornán.

Borítókép: fotó: MTVA/Csöndör Kinga

Olvasson tovább