Dancs Annamari énekes-színésznő szerelmével, Lászlóval 2018-ban ismerkedett meg. Az üzletember még az év karácsonyán el is jegyezte őt, az esküvőt pedig tavaly májusban tartották Olaszországban. „A lánykérés az első karácsonyunkkor történt, 2018-ban, akkor nyolc hónapja voltunk együtt. Lady Gaga Csillag születik CD-jébe rejtette el a gyűrűt” – mesélte a Duna délutáni talkshow-jának vendégeként. A 41. születésnapján Velencében ígérte meg neki szerelme, hogy ha megérik együtt az ötödik évet, elveszi Toszkánában. „Tavaly januárban döntöttük el, hogy belevágunk az esküvőszervezésbe. Kedden nekiálltunk, szombatra megvolt minden, pontosan úgy, ahogy megálmodtuk. Lefoglaltuk a templomot, megterveztük a menüsort, szállást találtuk a násznépnek. Mindent mi szerveztünk” – árulta el Dancs Annamari. A 37 fős vendégségből csak édesapja hiányzott, ami fájó volt számára, de elfogadták, hogy egészségi állapota miatt nem vállalta az utazást.
Ragaszkodtak elképzeléseikhez, a templomi szertartáshoz és a meghívottakhoz. Sokat nem kértek tőlük, Dancs Annamarinak egy kikötése volt, ne viseljenek neonszínű ruhát, és úgy döntött, hogy nem köttet menyasszonyi virágcsokrot. Úgy tervezte, egyik kezében kisfia lesz, másikkal szerelme kezét fogja majd. „Ehhez képest lett három csokrom. Egyet kaptam a barátnőimtől, egy csokorba komponált feszületet édesanyámtól, és a szertartást vezető pap is köttetett ajándékként nekünk egyet”.
A tökéletes szervezésbe egy ponton csúszott malőr, de szerencsére az énekesnő ezt is villámgyorsan megoldotta. „Itthon varrattam magamnak egy ruhát, ami tökéletesen állt rajtam. Mi már hamarabb kiutaztunk az esküvő helyszínére és lehet, egy tésztával, egy pizzával többet ettem, mint kellett volna. Az utolsó pillanatban, a kezdés előtt adták rám a ruhát, aminek ekkor szétment a cipzárja. Gyorsan elővettem a manikűrollót, levágtam a húzózár végét, újra összenyomtam, felvettem a ruhát és behúztam a hasam. A gyors javítás után minden rendben volt, táncoltam, buliztam a ruhámban”.
A teljes adás a Ridikül Médiaklikk-oldalán nézhető újra.
Ridikül – hétköznap 16 órától a Dunán.