Tematikus műsorokkal tisztelegnek a közmédia csatornái a kommunizmus áldozatai előtt

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján, február 25-én a közmédia csatornái tematikus műsorokkal tisztelegnek az erőszakrendszer áldozatai előtt, bemutatva a rezsim eszközeit, felhívva a figyelmet a 20. század politikai kálváriájának súlyos következményeire.
 

2001 óta emlékezünk február 25-én az éhínségben, kényszermunkatáborokban, vagy kivégzés által elhunytakra, a börtönbe zárt, megkínzott, gondolkodásuk miatt üldözött, családjuktól elválasztott, otthonuktól megfosztott áldozatokra. Emlékük előtt a dokumentum- és játékfilmek mellett a közmédia több csatornája is tematikus adásokkal tiszteleg.

Február 25-én a Kossuth Rádióban az egész napot átszövik az áldozatok emlékére emelt városi emlékművekről szóló rövid ismertetők. Az 5 órakor kezdődő Hajnal-tájban Veszprémről, mint a kommunizmus idejének egyik legellenállóbb városáról lesz szó, Fáy Jenő Ausztriában élő kémikus visszaemlékezését a Sztálin-szobor ledöntéséről a Vasárnapi újságban hallgathatják meg 6 óra után, 8:30-tól az Új világ című műsorban a szocializmus újjáélesztését szorgalmazó jelenségekről hallhatnak. 9 óra után kezdődik a Katakombák magyarja – Mécs László szerzetes-költő állambiztonsági megfigyelése című műsor. A 40-es évektől kezdődően 1978-ban bekövetkezett haláláig 160 dossziéban fordul elő a saját paptársai által is megfigyelt Mécs László neve. Az adás versidézetekkel, a költő életpályájának bemutatásával és a megfigyelési dokumentumokon keresztül mutatja be a kort. A Gondolat-jelben 11:07-től beszélgetést hallhatnak Jámbor Nándorral, a Thália Színház fiatal színészével. Ő alakította a címszerepet a ciszterci szerzetes, az 1956-os forradalmat követő egyházüldözés vértanújáról, Boldog Brenner Jánosról szóló filmben. 13 órától megismerhetik Adamik Tamás klasszika-filológus, irodalomtörténész elbeszélését arról, miként menekült el családja a téeszesítés elől. Az Emigrációban élő magyar tudósok megfigyeléséről beszél a 15 óra után kezdődő Nagyítás vendégeként a kommunista diktatúra rendszerét kutató Szekér Nóra. A 18:30-tól hallható Irodalmi újságban Zenker Katalin: Uramisten, mit teszek! című könyvéről lesz szó, ezen keresztül a kommunista rendszer álságos politikájáról, továbbá arról, hogy annak kényszerű helyzeteiben, miképpen próbál talpon maradni az egyszerű ember. A tematikus műsorokat a Vers napról napra műsor zárja. Ebben 20:24-től Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című műve hangzik el a szerző előadásában.

Az evangélikus egyház tényfeltáró munkájáról beszél Mirák Katalin történész, a Magyarországi Evangélikus Egyház Tényfeltáró Bizottságának elnöke a Dunán vasárnap 8:30-kor kezdődő Lét-Ige című műsorban. Mirák Katalin 2005 után kapta azt a megbízatást, hogy kollégáival együtt végezzen tényfeltáró munkát az egyházban élők állambiztonsági érintettségéről.

Február 24-én 20 órától az M5 História adása annak jár utána, milyen munkákat végeztek, és mi motiválta a kommunista államvédelemben dolgozó nőket. Az M5 kulturális csatorna magazinja bemutatja a nők szerepét az államszocializmusban, feltárja, hogyan lett Wagner Anna Rákosi Mátyás fő harcostársa, és bemutatja a kommunista hatalom csúcsáig jutó Benke Valériát. A kommunizmus áldozatainak emléknapján a témával foglalkozó 20 órakor kezdődő Kommentár Klub után, vasárnap 21 órától a csatorna saját gyártású, Elveszett idők című 2022-es ABU Prizes versenyén első helyezést elért történelmi drámájának két epizódjával idézik fel a Rákosi- és a Kádár-rendszer legsötétebb időszakait.

Február 25-én a Duna, a Duna World és az M5 kulturális csatorna is műsorára tűzi a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja című rövidfilmeket a nap folyamán. Ezekben bemutatják – a többi között – a magyarországi kényszermunkatáborokat, a nők helyzetét a Gulagon, megemlékeznek Mindszenty József bíborosról, valamint a kommunistákkal szembeni kiállása miatt a Szovjetunióba hurcolt Kovács Béláról, a Független Kisgazdapárt főtitkáráról. A kisfilmek a Kossuth Rádió Facebook-oldalán is megtekinthetők lesznek.

Az M2 Petőfi TV szombaton a 21:10-kor kezdődő Nézzük szét! adásában a Terror Háza Múzeumban forgatott műsorral emlékezik meg az áldozatokról. A csatorna vasárnap esti Filmklubjában az igaz történetet feldolgozó német történelmi drámát,  A hőlégballon című filmet vetíti 21:20-tól. Előtte az alkotásról beszél Mitrovits Miklós történész.

Tematikus műsorok a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján a közmédia csatornáin.

Borítókép: MTI/Máthé Zoltán

Videó ajánló

Olvasson tovább