Lábas Viki: „Szeretem a zenével járó felszabadultságot”

A Margaret Island énekesnője a koncertezés mellett egy izgalmas projekten dolgozik, amellyel egyik álmát váltja valóra, jövőre pedig a zenekar 10. születésnapját ünneplik. És ha már a kerek számok szóba kerültek, Viki azt is elárulja, hogyan látja magát tíz év múlva.
 

Októberben debütált a MÜPA-ban a táncos előadásuk a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével. Hogy készült rá?
Lábas Viki: Gyerekkoromban testnevelésből felmentést kaptam, nem vagyok sportos típus, a tánc eddig csak álom volt. Március óta kezdtem el komolyabban foglalkozni vele, így nagy kihívás olt számomra. Hangcoach-hoz is jártam, aki abban segített, hogy a testemet tudjam függetleníteni, ugyanis a színpadon felvettek, dobáltak, miközben énekeltem, ami technikailag és fizikailag is igényelt felkészülést. Eddig, amit a színpadon csináltam, minden ösztönből jött, ez pedig egy darab volt, amelyben komoly koreográfia volt.

Jövőre 10 éves a zenekar, hogyan ünneplik?
L.V.: Az egész évünk szülinapozásról szól majd. Jövő tavasszal jelenik meg az új albumunk, utána lemezbemutató koncertre és persze sok meglepetéssel készülünk.

Milyen érzések kavarognak önben a 10 éves évfordulóval kapcsolatban?
L.V.: Nagyon nagy kalandnak élem meg az elmúlt tíz évet. Az előttünk lévő generáció jellemzően ennyi idő után lett ismert, mi pedig már az első évben azok lettünk. Büszke vagyok magunkra, hogy egy biztos bázis a csapatunk, nagyon szeretünk mindenkit, és meg tudtuk tartani az elánt, amivel indultunk. Nem voltak nagy veszekedések, szép alkotó közösségként létezünk, olyan mintha most kezdtük volna el. Igyekszünk önazonosak maradni, és nem másoknak, hanem magunknak megfelelni.

Mi az, amit szeretne átadni a dalaikon keresztül?
L.V.: Az ember próbálja feldolgozni az eseményeket, amelyek érik, legyen szó csalódásokról vagy pozitív történésekről. Nekünk az a feladatunk, hogy megmutassuk, nincs senki egyedül, mind ugyanazokat a dolgokat éljük meg, és van egy kéz, egy zene, egy dal, ami segít.

És önnek mit ad?
L.V.: Szeretem a zenével járó felszabadultságot, imádom, hogy sok ember vesz körül, nagyon szociális, igazi éjszakai ember vagyok. Az, hogy zenével foglalkozhatok, egy csoda. A mi közegünkben csak fura emberek vannak, a szó jó értelmében. Mindenki különc, ki merik fejezni magukat, szeretem az ezzel járó lazaságot, amelyet szerintem jó lenne, ha minden ember átvenne, és elengednék a hétköznapi feszültségeket.

Ezek szerint, tudatosan figyel arra, hogy megélja a pillanatot, hogy a mának éljen?
L.V.: Nekem is sokszor nehéz volt, de abszolút figyelek rá. Előfordult, hogy a megálltam koncert közben, hogy vegyek egy nagy levegőt és fel tudjam fogni, hogy ez most tényleg megtörténik. Nem mindig könnyű a pillanatban lenni, de emlékeztetnünk kell magunkat, hogy meg kell élni a jelent.

Hogy látja magát 10 év múlva?
L.V.: Abban reménykedem, hogy a tánc része marad az életemnek, és azt kívánom magamnak, hogy mindig maradjak nyitott és nagyon kíváncsi, ne fásuljak be, ne égjek ki, alkossak, és higgyek magamban. És persze tudjak adni, és még nagyon sokáig zenélni és énekelni.

Mi az, ami inspirálja?
L.V.: A tehetség. Szeretem, ha valakiben van egy őserő, ami meghökkent, amolyan gyomorig hatoló talentum. Sok kiállításra járok, ritkán van, hogy valami igazán megfog. Fontos számomra, hogy legyen mögöttes tartalom és belefektetett munka. Engem az nyűgöz le, aki ki tudja fejezni magát, önazonos, egyedi.

Hogy áll az önismerettel?
L.V.: Még úton vagyok, ami állandó tanulással, önreflexióval jár. Az tény, hogy határozottabb egyéniség vagyok, de én is eltudok veszni, még nem vagyok teljesen kiforrva.

Milyen zenét hallgat mostanában és kik az aktuális kedvencei?
L.V.: Nagyon trash vagyok, mindent meghallgatok: Pogány Induló, Beton Hofi, Sisi, Carson Coma, Blahalouisiana, külföldiek közül pedig nagyon szeretem Billie Eilish dalait, de egy Barbie lejátszási listát is simán beteszek, igazi poparc vagyok.

Borítókép: Labas Viki

Olvasson tovább