Aszalt szilvát is vitt az űrbe Farkas Bertalan a TV Maci mellett

Az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan a Kossuth Rádió Irány az űr! című műsorában osztott meg sosem, vagy ritkán hallott részleteket az 1980-ban történt űrrepülésről és a hatnapos kísérletsorozatról. Farkas Bertalan jelenleg is részt vesz abban a programban, amelyben magyar űrhajósokat képeznek ki.
 

Farkas Bertalan decemberben sem pihen.  A HUNOR programban végzett felkészítő feladatai mellett jótékonysággal is foglalkozik. Annak az űrhajónak a makettjét ajánlotta fel gravírozott aláírásával a Jónak lenni jó! karitatív akcióra, amelyben a Szoljut-6 űrállomásra utaztak. Az immár 12 éve működő jótékonysági program idén a koraszülöttek és a veleszületett rendellenességgel élő gyermekek fejlesztését segíti. Az idei kedvezményezett a Semmelweis Egyetem Alapítvány. Az egyedi tárgyak megvásárlásán túl a 13 600-as adományvonalon a 04-es kód megadásával 500 forinttal is lehet segíteni az adománygyűjtő akciót.

Legendák sora kering a magyar űrhajós utazásáról az űrbe vitt magyar ételekről, az útitárs TV Maciról és a jóval kellemetlenebb helyzetekről is, például a földet érést biztosító fékező hajtóművek meghibásodásáról. A több feszült pillanatot is átélt dandártábornok ezúttal a kevésbé ismert részletekről is mesélt: a hallgatók megtudhatják, hogyan indították be a leállt hajtóművet, amikor 250 kilométer magasban el kellett érni az űrállomást és az nem indult. Ekkor hangzott el az mondat tőle, hogy: „Én mindent megcsináltam Valerij, könyökölj rá arra az indítógombra, el ne engedd!”.

Végül sikerült a kapcsolódás és végre tudták hajtani a jelentős számú kísérletet, többek között a Pille és a Balaton nevű magyar eszközökkel. Hogy pontosan milyen kísérleteket végeztek az űrállomáson, hogyan és mennyit aludtak, valamint hogy miként került aszalt szilva a szkafander zsebébe, az űrkutató nemcsak az űrhajós-jelöltekkel, hanem a hallgatókkal is megosztja a december 10-i Irány az űr! című műsorban.

A Kossuth Rádió Irány az űr! címmel havonta jelentkező műsora a magyar űrkutatáshoz kapcsolódó szerteágazó tudományterületekről hoz naprakész információkat a hallgatóknak. A hazai űripar és űrkutatás legkiválóbb szervezeteinek, intézeteinek képviselőit és szakértőit szólaltatják meg következő magyar űrhajós felszállásának napjáig.

Irány az űr! – december 10-én a Kossuth Rádióban!

Olvasson tovább