Ridikül

Charlie mindig honvággyal küzdött külföldi turnéin

A Duna Ridikül című műsorának vendégeként nemzetközi sikereiről mesélt Charlie. A Petőfi Zenei Díj Életmű-díjjal is elismert énekes a világ szinte minden sarkában zenélt, de mindeközben folyamatosan küzdött családja és otthona hiányával.
 

Horváth Károly, vagyis Charlie pályája első időszakában bejárta az egész világot. A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett, Liszt Ferenc-díjas előadóművész két és fél évet töltött Afrikában az Africa nevű formációval, ezután Lengyelországban, az NDK-ban és Nyugat-Berlinben turnézott, majd következett Svájc, Japán, Spanyolország, Norvégia és az Amerikai Egyesült Államok. A Duna Ridikül című műsorának keddi adásában arról mesélt, hogy bár emberileg és szakmailag is sokat köszönhet a világjárásnak, külföldön folyamatosan gyötörte a honvágy.

„Csak Skandináviában töltöttem tíz évet. Így visszatekintve, sok szomorúság is volt benne. Sokat sírtam, mert hiányzott a feleségem, a kisfiam és a szüleim. Soha nem gondoltam arra, hogy véglegesen kint maradok” – kezdte Charlie a Ridikül műsorában. Az énekes azzal folytatta, hálás azért, hogy a zene segítségével egy olyan időszakban utazhatott, amikor csak a kiváltságosok tehették meg.

„Sosem turistáskodtunk, csak zenéltünk, de közben rengeteg emberrel találkoztam a fellépéseken. Szegény családban nőttem fel, ezért nagy öröm volt, hogy kinyílt előttem a világ, és új, különleges kultúrákat ismerhettem meg” – tette hozzá a Petőfi Zenei Díj 2020-as Életműdíjasa. A teljes beszélgetés újranézhető a Ridikül Médiaklikk-oldalán, ahol 60 napig elérhetők a korábbi adások is.

Ridikül – hétköznap 16:05-től Dióssy Klárival a Dunán.

Borítókép: Fotó: MTVA, Ridikül/Tőke Béla

További olvasnivalók