Új hivatásában is sikeres Sárközi Anita

Bár az utóbbi években kevesebbet látható színpadon vagy a képernyőn, fülbemászó popslágereire és összetéveszthetetlen orgánumára a mai napig sokan emlékeznek. Sárközi Anita keresztnevén vált közkedvelt előadójává a 90-es éveknek, mára pedig egy új területen is bebizonyította szakmai rátermettségét.

A 80-as években a hazai popzene akkori fellegvárában, a Petőfi Csarnokban működő Csillagfény Discóban énekelt szombat esténként Sárközi Anita, a legendás Sík Olga énektanárnő növendéke. A videódiszkó színpadán fedezte fel az ifjú tehetséget Lerch István és Demjén Ferenc, akik a Várj rám című szerzeménnyel – a Moziklip című film főcímdalával – berobbantották őt az élvonalba – idézte fel Nádas György műsorának, a Jó pihenést! vendégeként az eMeRTon-díjas énekesnő.

„Felfoghatatlan, milyen zenei nagyságok kísértek a pályám elején. Még húszéves sem voltam, amikor már vokalistaként énekelhettem Komár László és Hofi Géza lemezein, Soltész Rezső pedig vendégénekesként hívott meg a turnéjára. Lerch István és Demjén Ferenc a Petőfi Csarnokban működő Csillagfény Discóban látott énekelni, és bár addig csak ritkán írtak női előadónak dalt, velem kivételt tettek” – emlékezett vissza karrierje indulására Sárközi Anita. A felívelés ellenére a kilencvenes évek végére két haláleset is árnyékot vetett zenei életére. Szakmai barátokat és kollégákat veszített el, hiányukat hosszú ideig képtelen volt feldolgozni.

Hosszas tervezés után 2014-ben tért vissza egy új dallal a közönség elé. Magas elvárásokat támasztott önmagával szemben: modern és önazonos zeneiséggel igyekezett megszólítani korábbi rajongóit és a mai generációt. „Még mindig bennem van, hogy szeretnék énekelni, jó megmutatni magam. Ugyanakkor más területen is vannak sikereim: az utóbbi években szinkronrendező asszisztensként dolgozom. Nagyon élvezem ezt a munkát is. Büszkeség számomra, hogy ma már zenei rendezéssel is foglalkoztam rajz- és ifjúsági filmekben” – mesélt élete új fejezetéről Sárközi Anita. A teljes beszélgetés újrahallgatható a Dankó Rádió Médiaklikk-oldalán.

Jó pihenést – érdekes vendégek, izgalmas beszélgetések minden hétvégén reggel 6-tól 10-ig Nádas Györggyel a Dankó Rádió műsorán.

Olvasson tovább