A Ridikül legutóbbi, apák napi adásának vendégei arról beszélgettek, mikor érik meg egy férfi a gyerekvállalásra. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője bevallotta, mivel hosszú éveken át kizárólag a munkájának élt, ezért egyáltalán nem gondolkodott családalapításon.
„A hivatásomra szerelemként tekintettem, betöltötte a teljes életem. Fiatal felnőttként egyáltalán nem foglalkoztatott még a gyermekvállalás. Aztán amikor megszületett az első fiam, Dániel, akkor rácsodálkoztam erre az érzésre. Kihozták, odaadták a kezembe, megláttam, és akkor jött a felismerés, hogy szülőnek lenni csodálatos dolog” – emlékezett vissza a négy gyermeket nevelő Győrfi Pál apává válásának első pillanataira a Duna Ridikül című műsorában. Véleményével nem volt egyedül: a musicalszínpadokról ismert énekes-színész, Miller Zoltán bár fiatalon lett édesapa, nem tudatos családtervezés eredménye volt.
„A húszas éveim elején lettem édesapa. A gyerekvállaláson sosem gondolkodtam, egyszerűen csak történtek a dolgok. Mindhárom gyerkőcöm születésénél ott voltam, ezek az élmények eddigi életem legmeghatározóbb pillanatai. Nekem az a tapasztalatom, hogy egy férfit közelebb hozza egy ilyen intim pillanat a párjával és a babával is” – hangsúlyozta az EMeRTon-díjas énekes, akinek egy felnőtt fia és két kislánya van. A Ridikül apák napi teljes adása újranézhető a Médiaklikken.