Helló, helló! – Oláh Ibolya új, vidámságot hozó dallal és az MTVA támogatásával készült videóklippel jelentkezik május 30-án a Család-barátban. A produkcióban először dolgozott együtt az énekesnő A Dal 2021 döntősével, Radics Gigivel. A különleges duett a holnap megjelenő, Gyere közelebb című lemezen is hallható.
„A lemez zeneszerzője és zenei producere, Födő Sanyi megkérdezte, melyik előadóval dolgoznék szívesen, így esett Radics Gigire a választásom. Az ő színes, és az én füstös hangom tökéletesen kiegészítik egymást” – mesélte Oláh Ibolya a fesztivál hangulatú duettről.
Radics Gigi örült a lehetőségnek, azért is, mert szeretett keresztapjának kedvenc énekese Oláh Ibolya volt. „Amikor megkaptam a felkérést, nagyon boldog voltam, és rögtön arra gondoltam, hogy a keresztapukám – aki sajnos már nem él – mennyire büszke lenne rám, hogy Ibolyával énekelhetek együtt” – árulta el a közös produkcióról A Dal 2021 döntőse.
A nyereménylemezen szereplő Ami a szívemen, az a számon dalt már hallhatta a nagyközönség A Dal 2023 döntőjében. A kedden debütáló hanganyag beszédes címet kapott, a Gyere közelebb a 2022-es dalverseny nyertesének életeseményeit dolgozza fel. A lemez egyik dalához készült videóklipben Oláh Ibolya egy VHS kamerával örökít meg számára fontos élményeket – egy tízemeletes házban nyitogatja az ajtókat és hol egy születésnapra, hol egy házibuliba érkezik, végül a tetőről tekint le a városra.
Helló, helló! – országos dal- és klippremier május 30-án a Család-barát 11:00-kor kezdődő második részében!
Fotókredit: MTI/Bruzák Noémi
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.