Rúzsa Magdit kisgyerekként édesanyja tanította imádkozni

Ferenc pápa szombaton találkozik az ország fiataljaival a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményen a katolikus egyházfő érkezése előtt fellépő Rúzsa Magdi a Petőfi Rádió Talpra Magyar című műsorában beszélt a hit fontosságáról.
 

Az ember örömében vagy bánatában bármikor be tud menni egy templomba, mondta Rúzsa Magdi énekesnő, aki szerint a hit kapaszkodót jelent, hisz az ember tudja, hogy akár templomban, akár csak felnézve az égre, szólhat Istenhez. Úgy érzi, a szülők feladata úgy nevelni a gyerekeket, hogy átérezzék ennek szépségét. Felidézte saját gyerekkorát is a műsorban. „Előttem van, hogy fekszem az ágyban, a szobában a testvéreim és édesanyám; nem esti meséket mondunk, hanem édesanyám tanít minket imádkozni. Emlékeszem, úgy vitt misére, hogy megnézzük a Jézuskát. Valahogy úgy építette föl bennem az Istennel való kapcsolatot, hogy elhittem, mindent elmondhatok neki, vele lehet beszélgetni, minden, ami ott van bennem, azt meg tudom vele osztani”mondta a Talpra Magyar című műsorban, hozzátette: úgy gondolja, több azáltal, hogy ennyire hisz gyerekkora óta, és saját gyerekeinek is meg tudja mutatni ezt az utat.

A katolikus egyházfő budapesti programjának minden fontos mozzanatát élőben közvetíti április 28. és 30. között az M1, a Duna és a Kossuth Rádió.

Borítókép: MTVA Fotó: Zih Zsolt

Olvasson tovább