Élőben követhetik a nézők Ferenc pápa budapesti látogatásának eseményeit a közmédia műsorán

Másfél év után újra hazánkba látogat Ferenc pápa. A katolikus egyházfő budapesti programjaira több százezer hívőt várnak. A közmédia a pápa magyarországi látogatásának valamennyi nyilvános programján jelen lesz. Élőben jelentkezik a Sándor Palotából, a Szent György térről, a Karmelita kolostorból, a Szent István Bazilikából, a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonából, a Rózsák terén álló Árpád-házi Szent Erzsébet templomból és az Istenszülő oltalma görögkatolikus templomból valamint a Papp László Budapest Sportarénából, a Kossuth Lajos térről és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről is. A pápa érkezése és búcsúztatása a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről szintén követhető lesz a képernyőn keresztül.
 

A Duna műsorfolyama pénteken 9:40-kor kezdődik, 10 órától már élő adásban követhető Ferenc pápa érkezése a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. 11 órától a Sándor-palota előtti téren történő ünnepélyes fogadását, majd a köztársasági elnöki látogatást,  valamint a miniszterelnökkel való találkozást kísérhetik figyelemmel majd a nézők. 12:20-tól az egyházfő állami vezetőkkel, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel folytatja programját a Karmelita kolostorban, amelyet szintén élőben láthat a közmédia közönsége.

A 16:40-kor kezdődő stúdióbeszélgetés után 17 órától a Szent István Bazilikából látható a katolikus egyházfő találkozója a püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal.

Szombaton 8:30-tól kezdődik a Duna műsora, élő kapcsolással a Vakok Batthyány László Gyermekotthonába, majd a budapesti Rózsák terén álló Árpád-házi Szent Erzsébet-templomba, ahol Ferenc pápa szegényekkel, menekültekkel, valamint a görögkatolikus közösség képviselőivel találkozik. Ugyancsak élő adásban, 15:55-től láthatják a nézők a katolikus egyházfő találkozóját a Papp László Sportarénában őt váró mintegy 11 ezer fiatallal. Az eseményen szimfonikus zenei kísérettel csendül fel a pápálátogatás hivatalos dala, a Camino Dolhai Attila, Szűcs Renáta, Szandi, Nagy Bogi, Dánielfy Gergő és Vizy Márton előadásában.

A látogatás zárónapján, vasárnap 9:30-tól közvetíti a Duna a katolikus egyházfő által celebrált szentmisét a Kossuth Lajos térről, majd 15:50-től Ferenc pápa találkozóját az egyetemi és kulturális élet képviselőivel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán.

A háromnapos műsorfolyam utolsó felvonásaként 17:30-kor Ferenc pápa búcsúztatását követhetik a Duna nézői a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

A Duna mellett az M1 és a Kossuth Rádió is részletesen hírt ad az eseményekről, valamint valamennyi nyilvános program elérhető lesz a Bizony, Isten! YouTube-csatornán.

A televíziós közvetítés élő jelét a közmédia ingyenesen biztosítja az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) valamennyi tagjának. A szabad hozzáférésnek köszönhetően a legnagyobb nemzetközi orgánumok is részt vesznek a katolikus egyházfő magyarországi látogatásának közvetítésében.

Borítókép: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

Olvasson tovább