Ridikül

Szülei korai haláláról beszélt Vincze Lilla

Édesapjával töltött utolsó közös estéjükön a csillagokat nézve ábrándoztak és szőtték jövőbeli terveiket – mesélte Vincze Lilla eMeRTon-díjas énekesnő, aki mindössze 16 éves volt, mikor árván maradt bátyjával. Az előadóművész a Ridikülben beszélt élete azon szakaszáról, mikor elvesztette szüleit.
 

„Mindig titokzatosan háttérbe toltam ezt a témát, szándékosan. Finoman lehet erről beszélni, hogy egy picit jobban megértsék az emberek, hogy mitől működöm úgy ahogy, mi az a csomag, amit viszek 11 éves korom óta. A szüleimmel töltött idő nagyon meghatározó volt számomra, testvéremmel annyi szeretetet kaptunk tőlük, amely erős útravalóul szolgált az életben” – mondta a Ridikül műsorvezetőjének, Dióssy Klárinak azzal kapcsolatban, hogy miért döntött úgy, mesél a műsorban szülei elvesztéséről.

„Édesapám fantasztikus apuka volt, minden szinten példakép. A halála előtti napon, az utolsó együtt töltött estén úgy jöttünk haza a nagyszülőktől pénteken, hogy néztük a csillagokat, és arról beszéltünk, mikor megyünk majd repülni, kirándulni” – idézte fel a tragikus nap előtti boldog pillanatokat Vincze Lilla. „Másnap, szombaton szenvedett autóbalesetet vétlenül, utasként, munka közben. Édesanyám nem tudta feldolgozni halálát, és egy évre rá őt is elvesztettük” – mondta az énekesnő. Az árván maradt testvéreket ezután az anyai nagymama nevelte évekig, ám a terhet az ő szíve, lelke sem bírta. Vincze Lilla ekkor 16, bátyja 19 éves volt, aki ekkortól gondoskodott róla.

Az énekesnő sokat köszönhet szüleinek, nagymamájának és testvérének is. A bátyja és közte lévő különleges kapcsolatról megható és kedves történeteket is elmesélt a Ridikülben, amely alább újranézhető.

https://mediaklikk.hu/video/ridikul-szulod-helyett-gondviselod/

Ridikül – hétköznap 15:55-től a Dunán!

fotókredit: Tőke Béla/Ridikül

További olvasnivalók