Ridikül

A sértődöttségnek nincs helye Balázs Andi kapcsolatában

Huszonegy éve él boldog párkapcsolatban Balázs Andi színésznő. A Csináljuk a feszivált! zsűritagja szerint titkuk, hogy a mai napig szerelmesek egymásba, és rendszeresen beszélgetnek egymással. A színésznő a Duna Ridikül című műsorában arról is beszélt, hogy mindig elmondja párjának, ha valami nyomasztja. Az adásban arról volt szó, miként lehet a különbségek ellenére harmóniát teremteni egy párkapcsolatban.
 

Balázs Andi emocionálisan éli az életét, míg párja inkább a realista – mondta a színésznő a Ridikül műsorvezetőjének, Dióssy Klárinak az adás témájául szolgáló kutatással kapcsolatban, amely azt bizonyította, hogy a női és férfi agy sok mindenben különbözik egymástól. Ebből számos konfliktus is származhat, amelyet toleranciával, humorral, kompromisszumokkal és beszélgetéssel lehet orvosolni – véli Balázs Andi. „Amikor a nők azt mondják, hogy nincs semmi baj, akkor van a legnagyobb baj. Én inkább elmondom, ha valami nyomaszt, a sértődöttség sohasem volt célravezető a kapcsolatunkban. Megtanultam, hogy az érzelmi életemről tisztán kell Gáborral kommunikálnom, akkor tud vele mit kezdeni” – fejtette ki a Csináljuk a fesztivált! zsűritagja a Ridikülben.

Kapcsolatukban nagyon jól kiegészítik egymást, párja az, aki a földön tartja, és elintéz olyan dolgokat, mint például a bevásárlás. „Olyan ő nekem, mint egy támaszték. Ha kicsit megrogynék, odaugrik és megtart” – mesélte a műsorban a színésznő.

A Ridikül teljes beszélgetése az alábbi linken nézhető újra:

https://mediaklikk.hu/video/ridikul-2023-03-06-i-adas/

Ridikül – hétköznap 15:55-től a Dunán!

fotókredit: Tőke Béla/Ridikül

További olvasnivalók