Szabó Magda különleges jelzővel méltatta Bánfalvy Ágnes alakítását

Bár szülei orvosi pályára szánták, ő igazából már gyermekkora óta színésznő szeretett volna lenni. Sorsát végül egy középiskolai szavalóverseny pecsételte meg. Szerepelt az Oscar-díjas Mephisto című filmben, kivívta a híres francia-svájci rendező, Jean-Luc Godard elismerését, a hazai közönség szívébe pedig örökre beírta magát Torma Piroska szerepével az Abigélből. Élete egyik legemlékezetesebb elismerését is ezért az alakításért kapta Bánfalvy Ágnes színművész, aki pályája fontos állomásait, szerepeit idézte fel a Duna Hogy volt?! című műsorában.
 

Egy középiskolai eseményen megdöbbentő hitelességgel utánozta tanárait, majd egy szavalóversenyen aratott nagy sikert, ezeken a fordulópontokon át vezetett útja az amatőr színjátszó csoporttól a Színház és Filmművészeti Főiskolára Bánfalvy Ágnesnek, aki gyermekkora óta erre a pályára vágyott. Meghatározó alakításait idézte fel a színművész a Hogy volt?! című műsorban. Beszélt kezdeti, Vígszínházban töltött éveiről, filmes szerepeiről, köztük a Szabó Magda regényéből készült, Zsurzs Éva által rendezett tévésorozatról, az Abigélről is. „Egy nap reggel csöngettek, édesanyámék mentek ajtót nyitni és mondták, hogy hoztak nekem egy forgatókönyvet. Ez volt az Abigél, amelyet azonnal elkezdtem olvasni. Torma Piroska szerepét semmiért sem cseréltem volna el. Meghatározó élmény volt, hogy találkozhattam Szabó Magdával, ám számomra az igazi elismerést az írónő egyik nyilatkozata jelentette. Egy riportban elmondta, hogy Torma Piroska karakterét nagyon szerette, mikor írta a regényt, de ahogy én eljátszottam, az »tormisszimó« volt” – mesélte Radványi Dorottya és Sztankay Ádám műsorvezetőknek a Hogy volt?! stúdiójában.

Nagy megtiszteltetés volt számára az is, hogy szerepelhetett Szabó István filmrendező Oscar-díjas Mephisto című alkotásában, amelynek sikere hatással volt amerikai életére is. Bánfalvy Ágnes bevallotta, hogy kíváncsisága, tanulási vágya hajtotta, amikor elhagyta az országot. Még mielőtt az Amerikai Egyesült Államokba utazott, szerepet kapott a Passiójáték című Jean-Luc Godard filmben is. A legendás francia-svájci rendező úgy vélte, nagy sztár lehetne, ha maradna.

A Hogy volt?! című műsorban a színművész beszélt arról, miként került a Passiójátékba, milyen volt a forgatás, felidézte tengeren túli életét és azt is elmondta, miért döntött végül a hazaköltözés mellett.

Az archív felvételekkel teli adás az alábbi linken nézhető újra.
https://mediaklikk.hu/video/hogy-volt-banfalvy-agi/

Hogy volt?! – vasárnaponként 16:15-től a Dunán!

Olvasson tovább