Változatos, friss, főként magyar zenék hangzanak el a 2024-es Újévi Nyitányon

Gyermekkori álmát valósította meg azzal, hogy ezt a pályát választotta Káli Gábor, aki 2024. január 1-jén az ötödik Újévi Nyitány karmestere lesz. A jelenleg Németországban élő művész, aki számos nemzetközi karmesterverseny győztese, rangos külföldi zenekarok és operaházak rendszeres vendégművésze, a Kossuth Rádió stúdiójában beszélt arról, hogyan választotta ezt a pályát, és elárult néhány részletet az évindító koncert repertoárjáról is.
 

2024-ben már ötödik alkalommal köszöntheti a közönség az új esztendőt közösen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tehetséges művészeivel a Zeneakadémián. Az Újévi Nyitányt a Duna és a Bartók Rádió is élőben közvetíti. Vásáry Tamás, Kovács János, Medveczky Ádám és Olivér von Dohnányi után Káli Gábor lesz jövőre a nyitány karmestere.

A művész a Kossuth Rádió Kalendárium című műsorának vendégeként beszélt arról, hogyan lett karmester. „8-9 éves voltam, amikor eldöntöttem, hogy ezt a szakmát választom. A szüleim imádták a klasszikus zenét, sokat jártunk operába, ahol láttam, hogy elöl valaki vezényel a zenekar előtt. Hazamentem és kipróbáltam, lemezjátszóról szólt a zene, amit én vezényeltem. Becsuktam a szememet, elképzeltem az egészet, és azt éreztem, hogy én ezt nagyon jól tudnám csinálni, úgyhogy ezzel meg is pecsételődött a sorsom” – mesélte a jelenleg Münchenben élő karmester, aki nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy ő vezényelheti a 2024-es Újévi Nyitányt. Ezzel kapcsolatban beszélt az újévköszöntő koncert repertoárjáról is. „Biztos vagyok benne, hogy a közönség olyan darabokat is hall majd, amelyekre rögtön ráismer, de én híve vagyok annak is, hogy olyan új műveket hozzak be a programba, amikkel abszolút meg lehet nyerni bárkit, aki hallgatja a koncertet.”

A karmester az M5 Agenda című műsorában további részleteket is elárult; a hagyományokhoz hűen a magyar darabok kapnak nagy hangsúlyt a programban, hiszen a hazai repertoár hihetetlenül gazdag. Ugyanakkor minden programnak szüksége van kontrasztra, ezért változatos és friss műsorral készülnek, amelybe egy-két külföldi színt is belecsempésznek.

Káli Gábor a Kossuth Rádió műsorában elismeréssel beszélt a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekaráról is, akiket vezényelt már korábban. „Nagyon jó élmény volt velük dolgozni. A társaság remekül mozgatható, ami nekem azért fontos, mert ahogy én zenélek, az egyfajta felszabadultságot és képlékenységet képvisel. Ehhez pedig olyan zenészek kellenek, akik nyitottak és befogadók”. Karmesteri munkájáról, az Újévi Nyitány jelentőségéről részletesen beszélt Káli Gábor az M1 műsorában is, amely az alábbi linken újranézhető. A Kossuth Rádió interjúja a műsor Médiaklikk-oldalán hallgatható újra!

https://hirado.hu/videok/a-2024-es-ujevi-nyitanyra-keszul-a-magyar-radio-szimfonikus-zenekara/

Újévi Nyitány – 2024. január 1-jén a Duna és a Bartók Rádió műsorán!

fotókredit: Johanna Link

Olvasson tovább