Édesapja, a tavaly elhunyt Haumann Péter Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díja színművész révén Haumann Petra egész gyermekkorát és későbbi pályaválasztását egyaránt meghatározta a színház. Bár érdekelte a régészet, és szeretett gyerekkel is foglalkozni, nem is gondolkodott azon, hogy más pályát válasszon – mesélte Haumann Petra színművész, akinek édesapjához hasonlóan a színház lett az élete.
Nádas György műsorában gyerekkoráról is beszélt, amelyből kiderült, szülei tökéletes egyensúlyban nevelték őt és testvéreit. „Édesanyám a szigorúbb, édesapám pedig az ellensúly. Tudtam, ha anyunál valamit nem tudok elérni, akkor azt apuval megbeszélem. Én nagyon apás lány voltam, ő pedig nagyon lányos apa” – emlékezett vissza tavaly májusban elhunyt édesapjára a műsorban. Haumann Petra beszélt testvéreiről is. „Mátéval annyira egy húron pendültünk, egyszer valaki azt mondta, hogy igazából ikrek vagyunk öt év korkülönbséggel” – árulta el fiatalabb testvéréről Haumann Petra. Közte és bátyja, Dávid között kevés korkülönbség van, ám öccse, Máté jóval fiatalabb nála, így vele sokat tudott foglalkozni, együtt játszottak, elkísérte az óvodába, segítette a tanulásban.
A beszélgetés a műsor Médiaklikk-oldalán hallgatható újra!
Jó pihenést! – minden hétvégén 6-tól a Dankó Rádió műsorán!
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.