Sinkovits Imre előtt bakizott Sztankay Ádám

Az M5 filmes háttérműsora, a Sztankay mozija előző adásában a második világháború utolsó heteiben játszódó, A tizedes meg a többiek című filmet elemezték, amelynek főszereplőjével, Sinkovits Imrével egy színpadon állhatott a műsorvezető, Sztankay Ádám.
 

Ebben az epizódban is egy gyerekkori emléket osztott meg a nézőkkel Sztankay Ádám a csütörtökönként jelentkező M5 kulturális csatorna műsorában, amelyben ezúttal Keleti Márton A tizedes meg a többiek című filmjét elemezték Deák-Sárosi László filmesztétával.

A film főszereplőjéről, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészről, Sinkovits Imréről egy személyes történetet is elmesélt, akivel először gyerekként találkozott.

Amikor rendezőhallgatóként beugrasztottak a Nemzeti Színház egyik kosztümös előadásába, azt gondoltam, hogy Sinkovits Imre már nem is emlékszik rám. A hírnök egymondatos szerepével lódultam be a színpadra a felújítópróbán. Ott állt a színpad elején, nekem félig háttal, az uralkodó jelmezében. Nem emlékszem a mondatomra, de arra igen, hogy annak az izgalmamban szétbakizott pár szónak semmi értelme nem volt. Sinkovits elmosolyodott és azt mondta: »Ádámkám, ilyen az élet, nincsen semmi baj«– osztotta meg emlékeit a nézőkkel.

Az M5 műsorában a számos díjjal és elismeréssel rendelkező, 1965-ben bemutatott magyar filmvígjáték hangvételét, tematikáját, valamint az alkotás sikerének titkát is vizsgálták.

Sztankay mozija – csütörtökönként 21 órától az M5 műsorán!

A Sztankay mozija korábbi epizódjai újranézhetőek a Médiaklikken!

Borítókép: MTVA Fotó: Zih Zsolt

Olvasson tovább