Rejtő Jenő legendája – Furmányos mese vagy regénybe illő valóság?

Több Rejtő-mítosz is megdőlt a Ridikül legutóbbi adásában, amelyben a szerző halálának 80. évfordulója alkalmából hagyatékának őrzői és a szerző műveit kedvelő két színművész, Reviczky Gábor és Szerednyey Béla vendégeskedtek. Arra is fény derült, szolgált-e valaha az idegenlégióban a legendás pesti író.
 

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1943-ban hunyt el a P. Howardként is ismert Rejtő Jenő, a magyar szórakoztató irodalom egyik legrejtélyesebb alakja. Kalandos ponyvaregényei váltak a legnépszerűbb műveivé, ugyanakkor sokoldalú, sziporkázó tehetség volt, aki írt verseket, kabaré- és színpadi műveket, de filmíróként is számon tartották – jegyezte meg a Ridikül vendégeként Thuróczy Gergely a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos munkatársa, Rejtő Jenő munkásságának szakértője.

„Bár több lapnak is úgy nyilatkozott, hogy szolgált a francia idegenlégióban, és felépített erről egy mitológiát, Rejtő valójában egy percet sem töltött a kötelékükben. Fekete-Afrikában sosem járt, de az igaz, hogy Észak-Afrikába ellátogatott. Sokat volt úton, nem volt állandó lakása, bohém és rendkívül kreatív figura volt” – ismertette a Duna műsorában az irodalmi muzeológus, hozzátéve, hogy Rejtőnek nincs klasszikus írói önéletrajza, személye folklorizálódott. A kutatások által annyi vált bizonyossá életéből, hogy született pesti volt: Erzsébetvárosban nőtt fel, zsidó kispolgári családban, három fiúgyermek közül a legkisebbként. Mindkét fivére rendkívüli észjátékos volt, egyikük nagy sakkozó, másikuk pedig kiváló kártyajátékos lett. Rejtő fotografikus memóriával rendelkezett, és elképesztő munkabírással dolgozott, akár hetekig, reggeltől estig képes volt írni – az olvasók nagy örömére.

„A mi korosztályunknak még nem volt sok játéka, mint a mai gyerekeknek, ezért a könyvek jelentették a kalandokat” – emlékezett vissza Reviczky Gábor, aki hangját már többször kölcsönözte Rejtő karaktereinek. „Emlékszem, hogy minden iskolapadban ott volt egy-egy sárga, Rejtő Jenő könyv” – erősített rá a kultusszal kapcsolatos élményekre Szerednyey Béla. A teljes beszélgetés újranézhető a Médiaklikken, ahol 60 napig elérhetők a Ridikül korábbi adásai is.

Ridikül – minden hétköznap 15:45-től Dióssy Klárival!

Borítókép: forrás: wikipédia

Videó ajánló

Olvasson tovább