A Bartók Rádió két műsorvezetője is szakmai elismerésben részesült

Kecskés Barbara a mecénás, Bánkövi Gyula pedig a zeneszerző kategóriában vehette át január 21-én a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének rangos elismerését, a KÓTA-díjat.
KÓTA díjátadás, Mindszenty Zsuzsánna Bánkövi Gyula. Fotokredit: Thaler Tamás

A 2004-ben alapított KÓTA-díjat a Szövetség a szakmai bizottságok javaslatai alapján ítéli oda a nem hivatásos kórus-, zenekari és népzenei élet jeles képviselőinek a magyar kultúra napjának alkalmából. Számos kategóriában osztják ki az elismerést a kiemelkedő eredménnyel végzett művészi munkát és a közösséget szolgáló áldozatos tevékenységet jutalmazva.

Kecskés Barbara a Bartók Rádió Régizenei kalandozások című műsorának szerkesztője, valamint az Énekelj velünk! című kóruszenei magazin szerkesztő-műsorvezetője immár hat éve. Ez utóbbi műsor színvonalának, közösségteremtő és  értékőrző munkájának elismerése a KÓTA-díj. A műsor minden pénteken 11:30-tól hallható a Prima Primissima díjas rádióadón.

KÓTA díjátadás, Mindszenty Zsuzsánna, Kecskés Barbara. Fotokredit: Thaler Tamás

A Bartók Rádió vezető szerkesztője és műsorvezetője, Bánkövi Gyula az Ars Nova, az Új Zenei Újság, a Mesterek órája és a Lemezelő műsorok szerkesztése, valamint a Zenei Lektorátus irányítása mellett komponistaként is tevékenykedik, elismert, Erkel- és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerző. Számos művet köszönhet neki a magyar zenei kultúra, munkásságát több díjjal elismerték korábban, idén pedig a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége bővíti ezek listáját. Legújabb művének bemutatója február 14-én, a 27. Balassi Kard átadásakor lesz, Agonia Balassiana címmel.

Olvasson tovább