Adományokkal több láttássérült ember juthat segítő kutyához

Idén a közmédia nagyszabású adománygyűjtő akciója, a Jónak lenni jó! a vak és gyengénlátó emberek önálló életvitelét és esélyegyenlőségét segítő, Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét támogatja. A szervezet elnöke, Dr. Nagy Sándor a Család-barát vendégeként hangsúlyozta, nélkülözhetetlen segédeszközök megvásárlását és a kutyakiképzés anyagi feltételeit teremthetik elő az adakozók. Jelenleg több mint 90 látássérült ember várakozik vakvezető kutyára.

Egy látássérült ember számára vakvezető kutyával a közlekedés kiszámíthatóbb, biztonságosabb lehet, és sok esetleges sérülés is megelőzhető. A segítő kutya ugyanakkor nem taxi, hogy oda vigye az embert, ahová elképzeli – kezdte a Család-barát című műsor vendégeként Dr. Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke. Az érdekvédelmi szervezet vezetője hangsúlyozta, közreműködésükkel évente 10-12 látássérült ember kaphat négylábú segítséget, akik kölyökkoruktól kezdve komoly kiképzésen mennek keresztül, ám az újdonsült gazdinak is oktatásra van szüksége ahhoz, hogy megfelelően tudjanak egymással kommunikálni.

„Nem mindegy, hogy kinek, melyik kutyát adjuk segítőtársnak. Jelenleg 92 fő várakozik vakvezető kutyára, de az igények kielégítése nem egyszerű. Egy embernek és egy kutyának is sajátos természete és termete van, ezeket mind figyelembe kell vennünk. Noha az állatokat önkéntes munkában képzik ki, orvosi ellátásukat és élelmezésüket mi finanszírozzuk, ami jelentős költségekkel jár” – mondta a Duna műsorában Dr. Nagy Sándor, aki hozzátette a globális áremelkedés őket is nehezen érinti. Nemcsak a kutyakiképzés lett drágább, magasabb lett a különböző gyógyászati segédeszközök, így a fehér botok ára, valamint emelkedtek a pontírással készült oktatási anyagok előállítási költségei is. Mivel a továbbiakban is életkortól és nemtől függetlenül, minden rászorultjukon szeretnének megfelelő módon segíteni, nagy örömmel fogadták, hogy idén a közmédia tizenegyéves múltra visszatekintő adománygyűjtő műsora, a Jónak lenni jó! az MVGYOSZ részére gyűjt. A Magyar Termék Nagydíjjal elismert, nemzetközi szintű adománygyűjtő akció példaértékű összefogást valósít meg, közösségi erőt teremtve hidat képez a világ magyarsága, a támogatók és rászorulók között, amely kiérdemelte Ferenc pápa áldását és csatlakozását. A katolikus egyházfő tavaly az egyik hozzá legközelebb álló szent, a Szent Józsefet ábrázoló bronzszobor felajánlásával járult hozzá a rászorulók segítéséhez.

Segíteni, hívásonként 500 forinttal a 13600-as telefonszámon, a 96-os azonosító megadásával lehet, illetve SMS-ben a 96-os szám elküldésével a 13600-as telefonszámra. A közmédia karitatív kampánya ezúttal is különleges tárgyak eladásával segíti a szervezet munkáját. Az ismert emberek által felkínált relikviák többségét a Jónak lenni jó! honlapján lehet megvásárolni, néhány különleges tárgyat pedig a közmédia december 18-i egész napos műsorfolyama során bocsátanak árverésre.

A jótékonysági akcióba a jonaklennijo@mtva.hu e-mail-címre várják a felajánlásokat, a kampány alakulásáról a mediaklikk.hu/jonaklennijo oldalon lehet tájékozódni.

Videó ajánló

Olvasson tovább