Vadász Ágnesre emlékezik a közmédia

A Vadász Ágnessel készült portréműsorral, valamint az általa narrált többszáz dokumentumfilm egyikével emlékezik a 79 éves korában elhunyt Kazinczy- és Wacha Imre-díjas egykori rádióbemondóra, a Montágh Testület elnökére a közmédia.

Vadász Ágnes több mint 40 éven át volt a Magyar Rádió bemondója; végigjárta a szakmai ranglétrát, és miközben számos műfajban kipróbálta magát, dolgozott szerkesztőként és műsorvezetőként, hivatásos beszélők generációit tanította a szép magyar beszédre. Súlyos betegsége ellenére a Montágh Testület elnökeként élete utolsó heteiben is figyelemmel kísérte a közszolgálati médiában az anyanyelvi- és viselkedéskultúra ápolására létrehozott-, valamint a munkatársak nyelvhasználatát felügyelő és képző szervezet munkáját. Oktató, nevelő tevékenysége elismeréseként vehette át 2020-ban az egykori mesteréről elnevezett Wacha Imre-díjat.

A közmédia több műsorral emlékezik a Magyar Rádió és a Magyar Televízió nívódíjával is elismert legendás bemondóra. Az M5 kulturális csatorna szombaton 19 órától az 1999-ben készült, Peloponnészosz, a görög kultúra szülőhelye című, Vadász Ágnes által narrált dokumentumfilmet vetíti, a Kossuth Rádió pedig hétfőn 19 óra 30 perces kezdettel megismétli a 2021-ben vele készült Nagyok című portréműsort.

Az MTVA saját halottjának tekinti Vadász Ágnest.

Videó ajánló

Olvasson tovább