Magyar csapatok európai kupaselejtezős mérkőzései és a DAC selejtezője élőben az M4 Sporton

Fokozódik a tét a labdarúgó UEFA Bajnokok Ligájában és az Európa Konferencia Ligában. A magyar csapatok már a selejtező harmadik körében járnak, vagyis már csak két lépésre vannak attól, hogy ősszel a csoportkörben is bizonyíthassanak. A szerdai és csütörtöki párharcokat az M4 Sporton élőben is követhetik, a közmédia sportcsatornája ugyanis valamennyi OTP Bank Ligás csapat mérkőzését közvetíti, sőt, egy további különlegességgel is készül az M4 Sport a magyar sportszeretőknek a héten.

Remekül szerepel a Fradi a BL-selejtezőben, a harmadik kör első mérkőzését szerdán játsszák, 18 órától a Ferencváros az azeri Qarabag otthonában lép pályára. A magyar bajnok legutóbb a pozsonyi Slovant búcsúztatta, amivel biztossá vált, hogy legalább az Európa Konferencia Ligában szerepel majd. A zöld-fehérek azonban ennél nagyobb terveket szövögetnek, amihez a következő feladat az azeri bajnok búcsúztatása. A párharc nem ígérkezik könnyűnek, a mostani ellenfél eddig a lengyel és a svájci első ellen jutott tovább, az elmúlt nyolc szezonban mindig főtáblás volt valamelyik kupasorozatban, tavaly a csoportkört is túlélte az EKL-ben.

Az Európa Konferencia Ligában két NBI-es csapat maradt versenyben. A MOL Fehérvár a moldáv Petrocub, a Kisvárda a norvég Moldéval találkozik, és az M4 Sport mindkét párharc valamennyi találkozóját élőben közvetíti.

„Egy sok összetevős tárgyalássorozat végére jutottunk el oda, hogy most csütörtökön előbb a Kisvárda norvégiai, majd a Fehérvár hazai mérkőzését is élőben tudjuk közvetíteni az M4 Sporton. Szeretném külön megköszönni mindkét klub vezetésének az együttműködést és szurkolóinak megértését, hiszen végül két egymást elkerülő időpontban játszanak a csapatok ezen és a jövő héten is, ami sok tízezer futballbarát programját teszi így teljessé” – fogalmazott Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója.

A közmédia sportcsatornája mindig arra törekszik, hogy a lehető legtöbb közvetítését láthassák a külhoni magyar szurkolók is. Ennek eredményeként az NBI-es magyar csapatok mostani mindhárom mérkőzését határon túl is követhetik. „Nagy öröm, hogy sikerült úgy megállapodnunk a különböző jogtulajdonosokkal erre a körre, hogy ez kábelen mindhárom NBI-es csapat selejtezőjének esetében megtörténjen” – tette hozzá Székely Dávid, kiemelve, hogy a felvidéki és az erdélyi sportszeretők is láthatják a párharcokat.

Az NBI-es magyar csapatok európai kupaselejtezős mérkőzéseinek közvetítésén túl még egy különleges mérkőzéssel is készül az M4 Sport ezen a héten. Augusztus 3-án, szerdán élőben közvetíti a csatorna a Dunaszerdahely FCSB (korábbi nevén Steaua Bukarest) elleni EKL-selejtezőjét. A DAC kiválóan kezdte a szezont, vezeti a bajnokságot, és a csodás szabadrúgásgóllal visszatérő Kalmár Zsolttal soraiban igyekszik átmenteni formáját a román csapat ellen.

Európai kupaselejtezők ezen a héten az M4 Sporton

Augusztus 3., 17:30 – Qarabag-Ferencváros (BL) majd DAC-FCSB (EKL)
Augusztus 4., 18:40 – Molde-Kisvárda majd MOL Fehérvár – Petrocub (EKL)

Videó ajánló

Olvasson tovább