Az elmúlt húsz év egyik legnagyobb nemzetközi musicalsikere a Rómeó és Júlia volt, amelyet Magyarországon is bemutattak a Budapesti Operettszínházban. Címszereplőknek a társulat két ünnepelt előadóművészét, Szinetár Dórát és Dolhai Attilát választották, de később Júliaként több fiatal színésznő, mások mellett Vágó Bernadett is bizonyíthatott. A kezdő musicalszínésznő óriási lehetőségként élte meg, amikor a 2005-ös Szegedi Szabadtéri Játékokon a Dóm színpadára állhatott beugrósként az ikonikus szerepben, ráadásul még a lesérült kolléganője is biztatta őt a háttérből.
„Rettenetesen izgultam, de szerencsére sok segítséget kaptam, a szereplésemet szívvel-lélekkel támogatták. Abban a pillanatban eszembe sem jutott, hogy féljek az összehasonlítástól. Azzal foglalkoztam, hogy jó végszót adjak a színésztársaimnak, tanáraimnak. Dórit megviselte a helyzet, a sérülése, a beugrásom, de mégis ott állt a takarásban, hogy támogasson engem. Ez sokat jelentett, nagyon hálás voltam. Sosem gondoltam volna, miközben gyerekként a lemezét hallgattam, hogy egy nap majd közös öltözőnk és szerepünk lesz” – fogalmazott Vágó Bernadett a Dankó Rádió műsorában, hozzátéve, hogy hálás a sorsnak, hogy Szinetár Dóra nyomdokaiba léphetett anélkül, hogy rivalizáltak volna egymással.
Nádas György műsorvezető példaképeiről is kérdezte az énekes-színésznőt, aki apósát és néhai anyósát említette meg: a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekest, Miller Lajost és operaénekesnő feleségét, a 2019-ben elhunyt Dobránszky Zsuzsannát. De felnéz férjére, Miller Zoltánra is, akivel most sok időt tölthetnek együtt: nyáron hazánk legszebb pontjaira kirándulnak kislányukkal, augusztus végétől pedig megszerzett ismereteiket pontokra válthatják a Magyarország, szeretlek! csapatkapitányaiként. A Dankó Rádió idézett beszélgetése újrahallgatható a Médiaklikken!
Jó pihenést! – Nádas György hétvégi reggeli műsora, érdekes vendégekkel a nóta, az operett és az örökzöld slágerek világának klasszikus előadóival a Dankó Rádióban!
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.