Kalendárium: Ezúttal a Veszprém közlében lévő Litérre látogatunk el

A június 23-i adás tartalmából.

-Egy év “kísérleti évad” után Vajda Gergelyt választotta vezető karmesterének a Szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar. Erről, és a következő évad terveiről tartottak nemrég tájékoztatót. Az együttes a város legnagyobb és legrégebbi hivatásos zenei csoportja, múltja 1850-ig, az első helyi dalárda-egylet alapításáig nyúlik vissza. (Gergó Judit)

-A magyar-lengyel barátság jegyében a Magyarországi Lengyel Kultúra Hete alkalmából számos kiállítás nyílt az országban, többi között tegnapelőtt Kőbányán a Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központban, Kőbányai lengyelek címmel. A magyarországi Lengyel Kultúra Hetének nem csak az a célja, hogy népszerűsítse a lengyel kultúrát, hanem mindenekelőtt bemutassa eddig elért sikereit, a magyarországi lengyelség eredményeit, a lengyelségi civil szervezetek és önkormányzatok működését. (Kádár Dóra )

-Nemrég nyílt meg Kisvárdán Szeifried Zoltán festőművész, grafikus, a magyar kultúra lovagja kiállítása. A tárlat a kisvárdai Várday családot mutatja be a 13 és 16 század között. A festmény és grafikai sorozat július közepéig látogatható. (Zsoldos Barnabás )

-Nyári sorozat indult a múlt héten a Kalendáriumban, mely szerint olyan kisebb településeket mutatunk be, amelyek csatlakoztak a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekthez. Ezúttal a Veszprém közlében lévő Litérre látogatunk el, ahol az EKF Pajta Programjának köszönhetően megújul a helyi művelődési ház, szabadtéri színházi előtere, a Kulttér névre keresztelt új közösségi színtér, és több, új program is megvalósulhat ezáltal. (Felszeghy Csaba)
Hír:
-A Szolnoki Szimfonikus Zenekar koncertezik aznap este a Zeneakadémia Nagytermében. Vezényel José Sanchez. A hangverseny nyitányaként négy népszerű operaária hangzik el Byeongjoo Cho előadásában. Elsőként Bizet Carmenjából csendül fel Escamillo belépője a második felvonásból, a híres Torreádor-dal.

Hallgassa meg!

 
Kalendárium – Kossuth – június 23., csütörtök, 15:32

Szerkesztő: Felszeghy Csaba

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább