×
Ridikül

A Duna műsorvezetője bevallotta, mi lenne élete legnagyobb kudarca

Kevésbé lázadó, inkább makacs kisfiú volt Forró Bence, fia, a kétéves Zsombor pedig úgy tűnik ebben édesapjára ütött. A Duna műsorvezetője a Ridikülben arról is beszélt, milyen érzés volt számára bent lenni fia születésénél és elmondta, mennyire fontos számára, hogy jó szülő legyen.

Igazi örökmozgó kisgyerek Forró Bence fia, aki korának megfelelően természetesen most próbálgatja határait. A bölcsődében egy angyal, de otthon azért akadnak leginkább fáradtságból fakadó rosszalkodások, mesélte a Duna műsorvezetője a Ridikülben Zsomborról, aki szerinte egy érzékeny, nyitott ugyanakkor akaratos kisfiú. Éppen a koronavírus-járvány első hullámakor született, de szerencsére ott lehetett a kórházban a nagy napon Bence.

Az apás szülés mindig nagy kérdés, de én ezt a döntést a feleségemre bíztam és azt is elfogadtam volna, ha nemet mond. 2020 áprilisában született Zsombor és bár koronavírus volt, szerencsére bent lehettem, ez egy szakrális élmény volt számomra. Utána azonban két-három napig nem látogathattam őket és ez nagyon nehéz volt” – osztotta meg történetét a nézőkkel Forró Bence. A covid miatti otthonmaradást nagyon élvezte gyermeknevelés szempontjából, mint mondja, második anyuka volt ekkor.

Nagyon fontos nekem, hogy jó szülő legyek. Az életben sok minden relatív, a munka, a siker, de az apaság más. Csak később derül majd ki, hogy jó szülő voltam-e és ha nem, akkor az életem legnagyobb kudarca lesz” – vallotta be Forró Bence.

Hogy milyen kisfiú volt a Duna műsorvezetője, és miként élt elvált szülők gyermekeként, erről is beszélt Dióssy Klárinak a Ridikülben. 

Ridikül – hétköznap 17 órától a Dunán!

További olvasnivalók