×
Ridikül

Kitették élete első tehetségkutatójából a Kossuth-díjas énekesnőt

Az elismerés fontosságáról beszélgettek a Ridikül legutóbbi adásában. A lakástalkshow vendégei, köztük két Kossuth-díjjal elismert művész vallotta be, pályájuk nem indult zökkenőmentesen. Kovács Katinak első komoly megmérettetésén azt mondták, hogy ordít, míg Pásztor Erzsi egy rossz tapasztalat miatt inkább fodrásznak vallotta magát, mint színésznőnek.

Kovács Kati már sokszor elmesélte, hogy mindig szeretett énekelni, és hogy abba a Ki mit tud?-ba, amelyet végül megnyert, édesanyja nevezte be. Ám azt kevesebben tudják, hogy miért.

„Életem első tehetségkutatójából kitették a szűrömet. Egy Little Richard dalt énekeltem és azt mondták, ordítok. Meg voltam sértődve a világra, hallani sem akartam többet versenyről, ezért nevezett be titokban édesanyám arra a Ki mit tud?-ra” – árulta el a Ridikülben Kovács Kati, aki a közönség elismerésén túl később megkapta a magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréséért járó legmagasabb állami kitüntetést, a Kossuth-díjat is.

Hozzá hasonlóan Pásztor Erzsi színművész is büszkélkedhet e díjjal, pedig az ő pályafutása sem indult zökkenőmentesen. A színművésznő egészen kicsi korától mondta, hogy színésznő lesz, ám ezt még édesanyja sem hitte. Egy óvodai szereplésen színpadra lépve ugyanis egy hang se jött ki a torkán. Kellemetlen tapasztalata volt később is, mikor pályája kezdeti éveiben nem hitték el, hogy színházban játszik. „Vonaton utaztam és beszélgetésbe elegyedtem néhány ismeretlennel. Mikor megkérdezték, mivel foglalkozom, elárultam, hogy színésznő vagyok. Erre ők összenéztek és a tekintetükben ott volt a megvetés, mivel nem ismertek, azt gondolták, biztos valami színésznőcske vagyok” – mesélte Pásztor Erzsi arról az esetről, amely után ha máskor kérdezték, inkább fodrásznak vallotta magát.

Ridikül – minden hétköznap 17 órától a Dunán!

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => //mediaklikk.hu/wp-content/uploads/sites/4/2022/02/Ridikül_Kovács-Kati-e1645610165379.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További olvasnivalók