×

Milák Kristóf – A jóslat: Egy rendkívüli történet az M4 Sporton!

„A világ megszűnt forogni egy pillanatig az egész úszósportban, mert olyasmi történt, ami még nem volt, és nem tudjuk mikor lesz legközelebb” – hangzik el a Magyar Úszó Szövetség sajtófőnökétől Milák Kristóf világbajnoki teljesítménye kapcsán az M4 Sport filmjében. Tóth Bálint és a közmédia sportcsatornájának stábja négy éven keresztül kísérte Milák Kristóf felkészülését, versenyeit kezdve felnőtt magyar bajnoki címének megnyerésétől a tokiói olimpiai győzelemig. Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitányának jóslata indította el azt a munkát, amelynek eredményeként megszületett egy olyan film, amely máshol nem látható felvételekkel mutatja be, miként teljesítette be a jóslatot és emelkedett fiatalon az úszólegendák közé Milák Kristóf. Az M4 Sporton december 6-án és 7-én képernyőre kerülő Milák Kristóf – A jóslat című filmben megszólalnak a sportoló mellett szülei, edzői, csapattársai és riválisai is.

„Tökéletes az alkata: hajlékony ízületek, erős, de laza izomzat, és fogja a vizet, vagyis meg tudja találni pontosan azt a szöget, amiben a mozdulatokat kell végezni, tudja mikor kell váltani, és pont azt a sebességmintát követi, ami a legeredményesebb. Ez taníthatatlan, olyan ez, mint mikor valakinek abszolút hallása van” – ezt mondja Milák Kristóf sikerének egyik titkáról Sós Csaba a magyar úszó válogatott szövetségi kapitánya az M4 Sport filmjében, amelynek létrejöttében tulajdonképpen az ő négy évvel ezelőtti jóslata játszott döntő szerepet.

„A 2017-es márciusi debreceni országos bajnokságon, amikor Milák Kristóf megnyerte élete első felnőtt magyar bajnoki címét 100 méter pillangón Sós Csaba szövetségi kapitány nevetve azzal jött oda hozzánk egy bajnokságot záró interjúra, hogy „figyeljetek rá, ebből a gyerekből nagy bajnok lesz még”. És mi így tettünk Korsós Kristóf kollégámmal, figyeltünk rá” – mondta a munka kezdetét jelentő jóslatról Tóth Bálint, az M4 Sport szerkesztője, akinek a nevéhez kötődik Zaj a csendben című, a magyar labdarúgó-válogatott idei Európa-bajnokságra való kijutásáról készült film, és amely megkapta 2021-ben a MSÚSZ Nívódíját.

Sós Csaba jóslatát követően kezdődött a munka, amely során az M4 Sport stábja négy éven keresztül kísérte Milák Kristófot. Forgattak a nagy versenyeken és ezek kulisszái mögött is, folyamatosan készítettek interjúkat edzőivel, úszókkal, riválisaival. A dokumentumfilm középpontjában Milák Kristóf, mint sportoló áll, de kiderül az is, hogy pályafutását eddig végig kísérő szereplők emlékei és véleménye alapján, hogy milyen ember ő. Milyen a gondolkodása, a motivációja, kiktől fogad el tanácsot, vagy kiktől nem. Megszólal volt edzője, Selmeci Attila, továbbá Biczó Bence, Gyurta Dániel, Kenderesi Tamás, vagy éppen az olimpiai bajnok dél-afrikai úszó Chad Le Clos, aki Tokióban egyik fő riválisa volt Kristófnak.

„A világ megszűnt forogni egy pillanatig az egész úszósportban, mert olyasmi történt, ami még nem volt, és nem tudjuk mikor lesz legközelebb” – mondta az M4 Sportnak Csurka Gergely, a MÚSZ sajtófőnöke arról a pillanatról, mikor 2019-ben világcsúccsal lett világbajnok Kvangdzsuban Kristóf. „Ez egy sporttörténeti pillant volt, hiszen olyan világcsúcs lett megdöntve, amit senki sem gondolt, hogy valaha megdöntenek” – emlékezett vissza arra a pillanatra Milák Kristóf, mikor Michael Phelps 2009-es csúcsát adta át a múlnak, és egyben azt is bevallotta: a verseny délelőttjét játékkal töltötte, pingpongozott.

Az azt következő időszak azonban nem volt számára egyszerű, hiszen elkapta a koronavírust, és a betegség sokáig rányomta bélyegét felkészülésére. A 2021-es évben azonban fokozatosan egyre jobb lett, ám hiába volt jó formában Tokióban, közvetlenül a 200 pillangó döntője előtt történt egy olyan malőr, amely befolyásolta teljesítményét. „Nem azért voltam csalódott, mert nem úsztam világcsúcsot. Azért voltam csalódott, mert nem tudtam magamból a legtöbbet kiadni. Ez ment át elégedetlen idegességbe” – mondta az olimpiai bajnok úszó, megmagyarázva még szüleit is meglepő reakcióját, miután megnyerte az olimpiát.

„A film vázát három jóslat adja, amelyek Milák Kristóf elmúlt négy évét végigkísérték. Visszagondolva ezek már szinte alapvetések, viszont meglepő, hogy ki, hogyan, és mikor jelentette ki róla először ezeket a jóslatnak tekinthető tételeket. A felidézett rengeteg versenyszituáció és élethelyzet mindegyike mutat Kristófból egy olyan szeletet, amiket összerakva megérthetjük, Tokióban az olimpiai győzelem pillanatában látszólag miért nem örült a sikernek, mi húzódott meg Selmeci Attilával való kapcsolata mögött, amit a média gyakran kezelhetetlen ellentétnek állított be, vagy mi előzte meg a híres 2019-es világcsúcs döntését?” – mondta a filmről Tóth Bálint, akinek célja az volt, hogy dokumentálják, megőrizzék az utókornak egy csodálatos karrier kezdetét.

A film végén elhangzik egy újabb jóslat is szintén Sós Csabától: „Párizs lesz az igazi olimpiája”. Hogy ez beteljesedik-e, három év múlva kiderül.

Milák Kristóffal és a róla készült filmmel az M1 Ma Reggel című műsora is foglalkozott:

Milák Kristóf – A jóslat – december 6-án 22.20-kor és december 7-én 18.15-kor az M4 Sporton!

Videó ajánló

Olvasson tovább