Megmutatja az összefogás erejét a Jónak lenni jó! - már több mint 25 millió forint gyűlt össze

A koronavírus árváinak segítésére létrehozott Regőczi Alapítvány munkáját támogatja az idén 10. alkalommal megrendezendő, jubileumi Jónak lenni jó! jótékonysági akció. A kampány kapcsán az alapítvány kuratóriumi elnöke, Herczegh Anita asszony, a köztársasági elnök felesége az M5 kulturális csatorna Librettó című műsorában vendégeskedett.

A koronavírus-járvány kitörésekor az első információk arról szóltak, hogy a fertőzés az idős, beteg emberek körében a legagresszívabb, de néhány hónappal később az adatok nem ezt igazolták. A negyvenes, harmincas korosztály tagjai is súlyos szövődményekkel vészelték át a betegséget, tragikus esetben pedig nem tudtak belőle felgyógyulni. Több száz család került a járvány miatt nehéz helyzetbe, nemritkán félárván, árván maradtak gyerekek, sőt, csecsemők – a Regőczi Alapítvány nekik nyújt segítséget.

„A járvány terjedésével egyre több olyan szomorú történetet ismertünk meg, ami életre hívta a gondolatot, hogy egy alapítvánnyal segítsük a covid-árvákat. A munkánk kezdetén mintegy 500 olyan gyerekről szereztünk tudomást, aki a koronavírus-járvány miatt veszítette el valamelyik vagy mindkét szülőjét. Önálló alapítványra volt szükség, nem támaszkodhattunk a jelenleg működő karitatív szervezetekre. A támogatottak olyan sajátos élethelyzetben vannak, ami átgondolt, jól szervezett, hosszútávú segítséget igényel” – kezdte a Librettó műsorában a Regőczi Alapítvány kuratóriumi elnöke, Herczegh Anita asszony, aki hozzátette, a járvány következtében napjainkra már a kétszeresére nőtt a támogatásra szoruló gyermekek köre.

A Regőczi Alapítvány eddig egy egyszeri gyors segélyt juttatott a rászorulók részére, de a hosszútávú tervük, hogy havi rendszerességgel pénzbeli támogatást tudjanak folyósítani a koronavírus árváinak egészen felnőtté válásukig.

Áder János köztársasági elnök felesége hangsúlyozta, úgy látja, szükségben megmutatkozik az összefogás, hiszen pártfogoltjaik beszámolóiból arról értesült, hogy a közvetlen környezetüktől sok segítséget kapnak azok, akiknek az életét drámaian befolyásolta a koronavírus-járvány. Jószolgálati nagyköveteikkel, Nagy Tímea és Szilágyi Áron olimpikonokkal, valamint a közmédiával közösen azon dolgoznak, hogy egy szilárd költségalappal indulhassanak neki 2022-nek, bízva abban, hogy a jövőben nem emelkedik a covid-árvák száma.

A Jónak lenni jó! a hazai médiában egyedülálló kezdeményezésként az elmúlt kilenc évben csaknem 1,7 milliárd forint juttatott el a rászorulókat segítő szervezetekhez; az idei gyűjtőakció jelenleg a 25 millió forintot is meghaladta. Az adományvonalon a 1357-es számot tárcsázva, vagy a 1357-es számra küldött sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni a covid-árvákat és családjaikat segítő Regőczi István Alapítványt. Emellett az Alapítvány két bankszámlaszámára is várja a segíteni vágyók hozzájárulásait. A felajánlott relikviák többsége a Jónak lenni jó! honlapján megvásárolható, néhány különleges tárgyat pedig a december 19-i egész napos műsorfolyam során árverésre bocsátanak.

Minden információ megtalálható Jónak lenni jó! weboldalán, a https://mediaklikk.hu/jonaklennijo/ oldalon!

Videó ajánló

Olvasson tovább