Benkő Péter szerint egy jó film terápiát jelenthet a nézőknek

Gyerekként orvos szeretett volna lenni Benkő Péter – árulta el a már több mint fél évszázada a pályán lévő, kétszeres Jászai Mari-díjas színművész a Duna Televízió Almárium című műsorában. Benkő Péter a műsorban felidézte kedvenc szerepeit és a nézők betekinthettek picit magánéletébe is.
 

„Vidéken nőttem fel, eszem ágában nem volt színésznek készülni még az iskolában sem. Orvos akartam lenni, és ma már tudom is, hogy miért” – mesélte magáról Benkő Péter színművész, akinek pályáját a közönség szinte már 1967 óta követheti. Ekkor kapta meg ugyanis a Fekete István azonos című regényéből készült ifjúsági kalandfilm, A koppányi aga testamentuma főszerepét. „Az orvos testet és lelket kezel, a színész pedig többnyire a lelket, így ez is egyfajta orvoslás. Ha jó filmet, színházat néz a néző, az átmasszírozza a lelkét. Ezt közvetíteni nagyon jó dolog, ezért lettem színész” – fejtette ki a miértet Benkő Péter az Almáriumban.

Radványi Dorottyának nemrég örökbefogadott kutyusáról is mesélt, sőt a nézők láthatták is vidéki életének néhány jelenetét, köztük azt is, hogy miként TRX-ezik a szabadban a színművész.

A beszélgetés, amelyben hosszú pályafutása kedvenceit is felidézte Benkő Péter, IDE kattintva nézhető újra.

Almárium – minden hétköznap 14.20-tól a Duna Televízió műsorán!

Videó ajánló

Olvasson tovább