Ridikül

Egy rajzfilmkarakter megformálása volt a legnagyobb kihívás a musicalvilág két neves szereplőjének

Hogy lett legalább fél méterrel alacsonyabb Serbán Attila egy szerep kedvéért, milyen volt Shrek bőrében Feke Pálnak és miként lehet nyolc harangütés alatt átöltözni és leérni öt méter magasból? Ilyen musicaltitkok derültek ki a Ridikül adásából, amelyben Dióssy Klári vendégei a műfaj jeles képviselői voltak.
 

Évtizedek óta a hazai közönség szinte minden korosztályában nagy népszerűségnek örvend a musical. A Duna Televízió Ridikül című műsorában a műfaj jeles képviselői, Vágó Bernadett, Feke Pál, Serbán Attila és Peller Károly nyújtottak betekintést a kulisszák mögé.

A színház, a zene szeretete mindegyikük esetében egészen a gyerekkorukig nyúlik vissza. „Bakeliten volt meg a Jézus Krisztus Szupersztár és az István, a király is. Ennek minden szerepét én játszottam a színházzá alakított szobámban” – mesélte Feke Pál, aki aztán később valóban eljátszhatta igazi közönség előtt mindkét mű címszerepét. Hozzá hasonlóan Vágó Bernadett is már általános iskolásként darabokat írt és adott elő barátnőivel, és látomásként lebegett előtte, hogy színházban énekel. Az ő álma is valóra vált, így rengeteg szereppel és előadással a háta mögött, sok kulisszatitkot tudott megosztani a Ridikül nézőivel.

A Budapesti Operettszínházban játszottam Elisabeth szerepét. Az esküvő előtti jelenetben 5 méter magasban elcsattan egy csók, utána 8 harangütésnyi idő alatt kell leérnem egy sötét fekete csigalépcsőn. Az egyik díszítő felnyúl értem, a másik sorfalat áll, közben veszik le a parókámat. Több, mint egy tucat ember dolgozott azon, hogy időben visszaérjek a színpadra” – mesélte kissé meghatódva Vágó Bernadett, hiszen családként gondolt mindazokra, akik a háttérből segítik őket. A Ridikül nézőinek elárult egy úgynevezett „ruhakihívást” is, mint mondja a télen játszódó Rudolf című musicalt előadni nyáron vastag bundában bizony nem egyszerű. Ilyenből Feke Pálnak és Serbán Attilának is jutott, ráadásul mindkettőjüknek a Shrek című darabban, amelyet a Papp László Sportarénában adtak elő.

Fantasztikus jelmezem és maszkom volt a Shrek címszerepében, de jönni-menni és énekelni benne az arénában bizony életem egyik legnagyobb kihívása volt” – árulta el Feke Pál. „Nekem is” – csatlakozott hozzá Serbán Attila, aki Farquaad nagyúr szerepében végig térden állva játszott. „Egy speciális térdvédővel kellett egy sínbe beletérdelnem, erre volt rá applikálva a felsőtestem két kis lábbal. Így mozogtam az arénában, ahol tíz-húsz métereket kellett bejárni, ráadásul így emelgettem a táncoslányokat is” – mesélte szerepéről.

Hogy miként lehet 23 másodperc alatt estélyiből hálóingbe öltözni és hogy milyen babonáik vannak a Ridikül vendégeiknek fellépéseik előtt, kiderül az adásából, amelyet IDE kattintva lehet újranézni.

Ridikül – minden hétköznap 17 órától a Duna Televízión!

További olvasnivalók