Kubik Anna élete egyik legmegtisztelőbb felkérésére mondott igent

Angyali hírvivő lett Kubik Annából, akit az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) kapcsán választottak ki arra, hogy a rendezvény missziójának egyik hírnöke legyen. A Kossuth-díjas színművész a Duna Televízió Almárium című műsorában megtisztelőnek nevezte a felkérést, majd részletesen mesélt az adásban hitének gyökereiről és a kongresszushoz kapcsolódó feladatairól.

Sok generációs római katolikus családban nevelkedett Kubik Anna, akit idén kiválasztottak arra, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus 12 ismert hírnökének egyike legyen. A kezdetektől vallásos neveltetést kapott, rendszeresen járt templomba és úgy véli, sok eredményes pillanatot köszönhet annak, hogy mindig kitartóan hitt. A Duna Televízió Almárium című magazinműsorában nemcsak személyes hitéről mesélt, hanem arról is, milyen feladatokat kapott NEK-hírnökként.

„Az elmúlt hónapokban az volt a feladatunk, hogy határon innen és túl terjesszük a kongresszus hírét. Esztergomban konferencián vettem részt, Miskolcon gyerekek szavalóversenyén hallgathattam istenes verseket, de jártam Békéscsabán és Csíksomlyón is, ahol a ferencesekkel indultam biciklitúrára és buzdítottuk a székelyeket közös imádságra. Bízom benne, hogy mind a szakmai, mind a magánéletemmel hitelesen képviselhetem ezt a missziót, miközben tanúságot is teszek a saját hitemről” – fogalmazott az Almárium legutóbbi adásában vendégeskedő Kubik Anna.

Hozzátette, a kongresszus megnyitóján személyesen is részt vett a Hősök terén szeptember 5-én, vasárnap, ahol többek között Lackfi Jánossal, Pindroch Csabával és Szikora Róberttel – akik szintén a NEK hírnökei – énekelték együtt a 800 fős gyerekkórussal a különböző egyházi dalokat. A színésznő csodálatos, áldott pillanatként emlegette az élményt, és közben lelkiekben készül a következő nagy feladatára is. Kubik Anna ugyanis a Szentatya miséje előtt tesz újra tanúságot – derült ki a Duna Televízió műsorából.

Almárium – minden hétköznap 14.20-tól a Duna Televízión!

Az Almárium korábbi adásai pedig a Médiaklikk.hu felületén 60 napig korlátlanul visszanézhetők.

Olvasson tovább