Ifjú énekeseket díjazott a Dankó és a Bartók Rádió

Nagyszabású gálakoncerten osztották ki a díjakat a szegedi Simándy József Nemzetközi Énekversenyen, ahol a Dankó Rádió különdíjjal ismerte el Kiss Attila Andor tenort, a Bartók Rádió pedig valamennyi korcsoport győztesének fellépési lehetőséget ajánlott fel kamarakoncerten. A tehetséges ifjú énekeseket, valamint a teljes gálakoncertet hamarosan az M5 kulturális csatorna nézői és a Bartók Rádió hallgatói is megismerhetik.

Szeged városa adott otthont a XI. Simándy József Nemzetközi Énekversenynek, amelyen négy korcsoportban ifjú énekművészek mérhették össze tudásukat. A zsűriben többek között Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Kiss B. Attila Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas operaénekes, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Rost Andrea Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, valamint a Simándy Énekverseny alapítója, prof. dr. Temesi Mária Liszt Ferenc-díjas operaénekes foglaltak helyet. A verseny fővédnöke Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere volt.

Hazánk legnagyobb, határokat is átívelő énekversenyén idén először adták át a Dankó Rádió Különdíját, amellyel első ízben Kiss Attila Andor tenoristát ismerték el. Az ifjú énekművész jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának magánének szakos hallgatója, aki a Dankó Rádió Különdíja mellett a Hazám, Hazám díjat és a Legígéretesebb tenor különdíjat is elnyerte. A díjazottal a Dankó Rádió hamarosan profi rádiófelvételt készít cigányzenekari kísérettel. A Bartók Rádió – immár hagyományosan – fellépési lehetőséget ajánlott fel kamarakoncerten a legjobb, korcsoportgyőztes énekeseknek a 2022-es évben.

A XI. Simándy József Nemzetközi Énekverseny díjkiosztó gálakoncertjét a nyár folyamán felvételről közvetíti az M5 és ősszel a Bartók Rádió is.

Videó ajánló

Olvasson tovább