×
Ridikül

Fenyvesi Zoltán számára nem teher példaképnek lenni

Mint az éremnek, úgy annak is két oldala van, ha valaki példaképnek számít: legalább akkora felelősséggel jár, mint amekkora elismerés. Ezt jól tudja Fenyvesi Zoltán amatőr színész, handbike maratonfutó is, aki kerekesszékesként él teljes életet – lefutotta a New York Marathont, búvárkodik és színészkedik is. Mindez persze jól hangzik, de míg idáig eljutott, sok mindennel meg kellett küzdenie. Fenyvesi Zoltán a Duna Televízió Ridikül című műsorában Dióssy Klárinak mesélt életének nem mindennapi kihívásairól.
 

Vannak emberek, akik minden nap erőn felül teljesítenek és élettörténetük példaként szolgálhat sokak számára. Bár többször is szembe kellett nézniük a sors megpróbáltatásaival, testi fogyatékosságuk ellenére teljes életet élnek: sikeres motivátorok, zenészek, színészek vagy éppen sportolók. Ilyen köztünk élő mindennapi hősök voltak a Duna Televízió Ridikül című műsorának vendégei: Fenyvesi Zoltán amatőr színész, handbike maratonfutó, Trexler Erik érzékenyítő tréner, Barabás Lőrinc trombitaművész és Szvitacs Alexa paralimpikon asztaliteniszező eredményei mögött rengeteg erő és kitartás rejlik.

„Nem emlékszem, hogy másként tekintettek volna rám az osztályban, kisiskolásként kaptam meg például az első kerekesszékemet, amit a többiek is ki akartak próbálni. Később tinédzserként azonban sokat gondolkoztam azon, hogy büntetést mért rám vagy kihívás elé állított-e a sors, miért vagyok ebben az állapotban” – osztotta meg érzéseit Fenyvesi Zoltán, akinek születésekor sérült meg a gerince. A számítógép mögül édesanyja rángatta ki, neki köszönhetően számos sportot kipróbált, végül a tánc ragadta magával. Az órákon megismert kerekesszékes emberek rengeteg erőt és motivációt adtak számára.

Azóta már lefutotta a New York Marathont, és főszerepet kapott a Tiszta szívvel című filmben is. Ez utóbbival kapcsolatban volt benne félelem, hogy a nézők miként fogadják majd karakterét. Egyébként is mély víz volt számára ez a terep, hiszen semmiféle színészi tapasztalattal nem rendelkezett. Habár bevallása szerint a mély vízzel nincsenek problémái, hiszen búvárkodik is.

Fenyvesi Zoltán a közösségi médiában való aktív jelenlétével igyekszik példát mutatni és inspirálni másokat. „Példaképnek lenni kétoldalú dolog, nagyon jó érzés, ugyanakkor felelősség is. Ám én ezt nem érzem tehernek, élem az életem és ezt megosztom az emberekkel” – fogalmazott a közmédia műsorában.

A Ridikül adása, amely vendégeinek élete, küzdeni akarása példaként állhat sok ember előtt, IDE kattintva visszanézhető.

További olvasnivalók