×

A cápasuttogó tanácsa: nem szabad menekülni a cápa elől

Búvárkörökben csak cápasuttogóként emlegetik Halász Károlyt, aki szinte baráti kapcsolatot ápol a tengerek legveszélyesebb ragadozóival, a cápákkal. Mindezt úgy, hogy soha sem került veszélyes helyzetbe, legalábbis cápa miatt…

A ’70-es években látott életében először cápát Halász Károly vezető búvároktató, aki az M2 Petőfi TV Én Vagyok Itt! műsorában árult el részleteket nem mindennapi munkájáról.
„Régóta foglalkozom cápa etológiával. Tanulok a cápákról, tanulmányozom mozgásukat, életformájukat, azt hogy milyen módon tudok a közelükbe kerülni” – mondta a Moby-Dick Búvárközpont vezető oktatója, aki Somossy Barbarának és Forró Bencének azt is elárulta a műsorban, hogy milyen idomítási módszerben hisz.

„A feltétel nélküli szeretet útjában hiszek, amely során elhiteted az élőlénnyel, hogy ő a legfontosabb, ha ez sikerül, akkor szeretetből tesz meg mindent az állat” – mesélte Halász Károly, aki szerint a tanulás és intuíció mellett fontos az is, hogy milyen az ember kisugárzása. „A félelem nem jó” – szögezte le, hozzátette: „az ember nem tartozik a cápa természetes táplálkozási láncába, de azért fontos néhány szabályt betartani. Például nem szabad elmenekülni a cápa elől, sőt szembe kell menni és végig szemkontaktust kell tartani vele” – adott néhány tippet Halász Károly, aki az elmúlt évek alatt cápa miatt nem került veszélyes helyzetbe, mindössze egy tüskés rája okozott neki sérülést, de szerencsére csak a karját szúrta meg.

Az érdekes beszélgetés, amely során lenyűgöző felvételeket is lehet látni, itt újranézhető:

Videó ajánló

Olvasson tovább