×

Wolf Kati kamaszkori bulizásáról vallott Lolának

Gyermeklemeze után új dallal örvendeztette meg rajongóit Wolf Kati, aki ezúttal Tandi Flórával duettezik és a család fontosságára hívják fel mindenki figyelmét. A Dal 2011-es nyertese a Petőfi TV Én Vagyok Itt! című műsorában saját gyerek- és kamaszkori élményeiről is mesélt a megjelenés kapcsán.

Wolf Kati mindig is az alapvető emberi szükségletek közé sorolta a szeretetet, az odafigyelést, az összetartást, valamint a különböző generációk kölcsönös tiszteletét. Legújabb dala, a Játszókert is ezt hangsúlyozza, amelyet Tandi Flórával közösen énekel. Az új szerzemény a család nemzetközi napján, május 15-én debütált, de kedden este a Petőfi TV Én Vagyok Itt! című műsorában is bemutatkozott. Az énekesnő a műsorvezetőnek, Lolának mesélt arról, miért olyan fontos számára, hogy elkészülhetett ez a különleges dal.

„Nagy, olaszos családban nőttem fel, mondhatni idilli gyerekkorom volt. Azt hiszem, minden gyermek megérdemelné, hogy olyan körülmények között cseperedhessen fel, ahogy én” – kezdte Wolf Kati, aki azonban nem tagadja, hogy kamaszkorában ő is megcsinálta a maga csibészségeit. Bár a testvérei megoldották ezt fű alatt, az ő egyik házibulija olyan jól sikerült, hogy a mai napig emlegetik.

„Két bátyám van, akik nagyon rendes gyerekek voltak, mert minden olyan dolgot, amit nem akar látni egy szülő, nem otthon csináltak. Én bátrabb voltam. Egyszer szerveztem egy hatalmas, kezelhetetlenné váló gimnáziumi bulit az otthonunkban. Csapatostul jöttek a diáktársak, egy egész HÉV-et megtöltöttek, olyan sokan voltak. Olyannyira él ez a sztori az emberekben, hogy ha valaki összefut apukámmal, a mai napig megemlíti neki, hogy jó lenne még egyszer egy hasonló bulit szervezni” – mesélte Wolf Kati az Én Vagyok Itt! műsorában.
Az énekesnő célja, hogy azt a fajta szeretetet és bizalmat, amit otthon megkapott a szüleitől, a saját gyermekeinek is átadhassa. Bár nem tagadja, hogy ezt néha a legjobb szándék mellett sem könnyű, hiszen jelenleg egy kis- és egy nagykamasz gyermek édesanyja.

„Számomra a család az, ahova mindig hazamehetsz. Bármit csinálsz és bárhogyan is viselkedsz, rájuk számíthatsz. Hozhatsz rossz döntéseket, megbukhatsz a vizsgán, hibázhatsz, nem ítélnek el. Fontos, hogy mindenki életében legyen egy közeg, egyfajta békepont, ahová megérkezhet és ahol minden gondját leteheti” – fogalmazott a műsorban az énekesnő, aki Tandi Flórával készített közös dalába ezt a gondolatot csomagolta be.

A közmédia A Dal című dalválasztó show-jának 2011-es nyertese hozzátette, a karanténban sem unatkozott. Megjelent első gyereklemeze Gyerekszáj címmel, valamint a közelmúltban elkészítette a Beatrice Gyere kislány, gyere című slágerének feldolgozását is, amit hamarosan hallhat a közönség.

A teljes adás itt megtekintheti:

Hétfőtől-szombatig minden este 21.05-től Én Vagyok Itt! az M2 Petőfi TV-n, meghökkentő témákkal, sikeres fiatalokkal, izgalmas beszélgetésekkel, élő koncertekkel és kihagyhatatlan zenész-interjúkkal.

Az Én Vagyok Itt! aktuális adásai 60 napig korlátlanul visszanézhetők a Médiaklikk.hu weboldalon.

Videó ajánló

Olvasson tovább