A Duna Televízió vasárnaponként a bűnügyi filmek legjavát kínálja. Május 16-án 21.15-től a Kánikulai délután című krimit láthatják a nézők Al Pacino parádés főszereplésével. A filmtörténet meghatározó színészegyéniségét a filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték. A fordulatokkal teli drámát az amerikai filmművészet klasszikusai között tartják számon. A háromszoros BAFTA-díjas alkotás megtörtént esemény alapján készült, egy magazinban megjelent újságcikk ihlette: három férfi ki akarta rabolni az egyik brooklyni bankfiókot.
Sonny és két társa azt tervezték, hogy egyszerűen és gyorsan túl lesznek a rabláson, ám semmi nem a terv szerint alakul. A trió egyik tagja rögtön az elején visszalép. Az időzítésbe hiba csúszik, a pénzszállítók megelőzték a botcsinálta bandát, így alig maradt valami a kasszában. A rendőrség körülveszi az épületet. A gyorsnak ígérkező, könnyű pénzszerzésből pedig egy szempillantás alatt túszdráma lesz. És persze a titkos banki „tranzakcióról” a tudósítás sem maradhat el. Hamarosan a média képviselői is megjelennek.
Sidney Lumet mesteri rendezése kihagyhatatlan filmes csemege a krimikedvelőknek. A Duna Televízió válogatása a műfaj remekeit vonultatja fel, amelyek garantált kikapcsolódást ígérnek.
Zsaruk és zsiványok – A bűnügyi filmek sztárjai vasárnap esténként a Duna Televízióban:
Kánikulai délután május 16-án 21.15-kor!
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.