Tátrai Tibor visszatér a blues zenéhez

A mai napig őrzi első gitárját Tátrai Tibor, aki már 16 évesen tudta, mi szeretne lenni. Ekkor hallotta és látta először Radics Bélát a színpadon gitározni, és ettől kezdve el sem tudta képzelni zene nélkül az életét. Tátrai Tibor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gitáros, zeneszerző volt Sipos Szilvia vendége az Ez itt a kérdés portré legutóbbi adásában az M5 csatornán.

„Szerencsés embernek tartom magam, hiszen már nagyon fiatalon tudtam, hogy mivel akarok foglalkozni” – árulta le Tátrai Tibor az M5 csatorna Ez itt a kérdés portré című műsorában. „Tizenhat éves koromban láttam először Radics Bélát egy koncerten játszani, ettől kezdve pedig el sem tudtam képzelni gitározás nélkül az életem” – vallotta be a zenész.

Tátrai Tibor, becenevén Tibusz, több mint 50 éves pályafutása során olyan zenekarokban játszott mint a Tűzkerék, a Juventus, a Syrius, a Török Ádám és a Mini, a Generál vagy a Hobo Blues Band és az által alapított Tátrai Band.

„Mikor megszületett a Tátrai Band és az első lemezünk, turnéra indultunk, de feleslegesen, mert szinte senki nem volt a koncerteken. Aztán a New York, New York című sláger nagy sikere után minden megváltozott és sikk lett Tátrai Bandra járni. Minden, ami a zenekar hangzását jellemezte, a szellős, nyugodt muzsika, ami aztán beindul és dinamikus lesz, ezt mind Tibusznak köszönhetjük” – emlékezett vissza a közös időkre Horváth Charlie a műsorban.

Persze nem mindig volt lehetősége Tátrai Tibornak a zenélésre, egy darabig például redőnyösként dolgozott. „Ez akkor volt, amikor megállt a Generál együttes, és nem tudtunk muzsikálni sem járni. Feleségemmel és a picivel éltünk, nem túl kényelmesen és hát el kellett tartani a családot valamiből” – emlékezett vissza egyébként jó szívvel erre az időszakra, hiszen ennek köszönhetően ismerte meg a magyarországi falvak életét.

Tátrai Tibor életművét 2021-ben Kossuth-díjjal ismerték el. „Boldog vagyok, hogy Kossuth-díjat kapott. Egy zenész két-három év alatt nem válik zenésszé, Tibusz is a hosszú évek tapasztalatából építkezve vált kiváló művésszé, zseniális gitárossá. Ötven éves szakmai múlt van mögötte, ha valaki, akkor ő igazán megérdemelte ezt a díjat” – méltatta Tátrai Tibort Charlie. Frenreisz Károly is elismerően szólt róla a műsorban: „Fantasztikus technikával gitározik, amelyhez egészen különleges zenei érzék párosul, mindez pedig az ő improvizatív gitárjátékában nyilvánul meg”.

Igaz, ujjai merevsége miatt vannak olyan fogásokat, amelyek ki kell már hagynia, de nem teszi le a hangszert. Azt tervezi, hogy visszatér a blues zenéhez, hiszen mindig is ez volt a szíve csücske. A Tátrai Tiborral készített beszélgetés teljes egészében itt visszanézheti:

Ez itt a kérdés portré – interjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel minden vasárnap 19 órától az M5 műsorán!

Videó ajánló

Olvasson tovább