Újságíró-szerkesztő képzést indít szeptembertől a közmédia és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Átfogó elméleti és gyakorlati képzésen sajátíthatják el a hallgatók a közszolgálati újságírás és a szerkesztés ismereteit a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, később pedig a közmédia gyakornoki programjában is részt vehetnek. A szeptemberben indulószakirányú médiaképzésre már lehet jelentkezni.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az MTVA közös képzésének célja, hogy felkészítse a szükséges szakmai ismeretekre a jövő újságíróit, akik később a hazai médiában különböző területeken találhatnak munkalehetőséget. A szeptemberben induló szak a médiával kapcsolatos elméleti ismeretek mellett nagy hangsúlyt fektet a gyakorlati képzésre is.

„Örömmel és nagy várakozással indítjuk útjára a „Közszolgálati média-újságíró és szerkesztő” szakot a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Célunk, hogy megtaláljuk azokat az elsősorban közszolgálati média iránt érdeklődő fiatal tehetségeket, akik az újságírók, szerkesztők újabb nemzedékeként nem csupán elméleti, de gyakorlati tudást is elsajátíthatnak, később pedig bekapcsolódhatnak gyakornoki programunkba, melynek végén a legjobbak számára állást is ajánlunk” – mondta el Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója.

A kétféléves képzés gyakorlatorientáltságát mutatja, hogy az órák jelentős része (vágás, operatőri- és adásrendezői ismeretek, video- és hangtechnikai képzések) az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató Zrt. által biztosított helyszíneken, eszközökkel, és a tapasztalt szakembereinek közreműködésével valósul meg.

„A tények tisztelete és az információk összegyűjtése, a tájékozott polgárok számának növelése és a demokratikus nyilvánosság érdekeinek védelme – ezeket az értékeket kívánja képviselni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem az új szakirányú továbbképzésén” – mondta el Dr. Bartóki-Gönczy Balázs, adjunktus, a szakirány felelőse.

A levelező rendszerű képzés tematikájában a közszolgálati és kereskedelmi média szerepének elméleti és gyakorlati kérdései, a média működésével kapcsolatos alapvető jogi ismeretek, a társadalmi kommunikáció, valamint a szociálpszichológia tárgyak is szerepelnek, de kiemelt hangsúlyt kapnak az olyan gyakorlati tárgyak, mint hang- és videótechnika, a műsorszerkesztés és rendezés, a vágási és az operatőri ismeretek is, valamint az olyan készségfejlesztő tárgyak, mint beszédtechnika, érvelés- és írástechnika, valamint vezetői kommunikáció.

Olvasson tovább