Kormányinfó: Biztonság jellemzi a költségvetési javaslatot

Legfrissebb híreinket ide kattintva nézheti élőben >>>

A kiszámíthatóság és a biztonság költségvetéseként jellemezte a kormány 2017-es büdzséjavaslatát a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Lázár János jelezte azt is, hogy a kormány jövő kedden benyújtja a parlamentnek a költségvetést megalapozó és az adózásról szóló indítványokat is.

Értékelése szerint az emberek komoly áldozatot hoztak a stabilitásért, és mára az állam pénzügyei rendben vannak.

Megélhetési rezsicsökkentés

Fontosnak nevezte, hogy átfogó áfacsökkentésre – ahogy fogalmazott „megélhetési rezsicsökkentésre” – nyílik lehetőség az alapvető élelmiszerek körében, ami bér- és nyugdíjnövekedést eredményez.

Kifejtette, hogy emellett az alacsony személyi jövedelemadó is minden családot érinteni fog, két gyermek után pedig már havi 30 ezer forint adókedvezmény vehető igénybe.

Nagyobb adóbevételek

A miniszter a nullás költségvetésről szólva kiemelte, hogy hosszú évek után az adóbevételek mértéke nagyobb, mint amennyibe az állam működtetése kerül, ezzel együtt pedig számos területen folyamatos béremelést biztosít az állam.

A tárcavezető hosszú ideje példátlannak nevezte, hogy az uniós támogatások mellett 1600 milliárd forint hazai forrás is rendelkezésre áll fejlesztésekre, ezt egyebek mellett közutak építésére, megújítására, nagyvárosok fejlesztésére és kiemelt állami beruházásokra fordítják.

Lázár János kiemelte azt is, hogy 1990 óta nem dolgoztak ennyien Magyarországon, mint ma, a foglalkoztatottak száma idén eléri a 4,3-4,5 milliót.

Lesz létszámleépítés

A tárcavezető kérdésre azt is elmondta, hogy a kormány nem tett le a minisztériumokat érintő létszámleépítésről, ami 10-15 százalékos nagyságrendet jelent, az állami cégek felépítését, működését pedig a második fél évben tekintik át.

Kérdésre az ingatlanforgalom megnövekedésével magyarázta az illetékbevételek tervezett növekedését.

150 milliárd

Lázár János a Kormányinfón bejelentette, hogy Közép-Európa legjelentősebb iparipark-beruházását indítja el a kormány.

2016-2018 között 150 milliárd forintot szánnak ipari parkok kialakítására, fejlesztésére – közölte a tárcavezető, megjegyezve, hogy a fejlesztési miniszter az idei évre 50 milliárd forint elköltésére kapott felhatalmazást.

Azt mondta, a program a gazdasági növekedés fenntartásának fontos tartópillére lehet, és akár 50-100 ezer munkahelyet is teremthet.

Megjegyezte, hogy a kormány 13 megyei jogú várossal már megállapodott ipari park létesítéséről, 12 további városban pedig vizsgálják a kialakítás lehetőségét.

Tejletermelők

A Miniszterelnökség vezetője beszámolt a hazai tejtermelők megsegítéséről szóló kormánydöntésről is.

Lázár János a magyarországi tejtermelők nehéz helyzetét egyebek mellett az európai kvóta eltörlésével, az orosz embargóval, a távol-keleti piacok lassabb növekedésével és az élelmiszeripar állapotával magyarázta.

Ezért – a már ismert tejáfa-csökkentésen felül – a kormány úgy döntött, megsegíti a tejtermelőket, akik így kiemelt állami támogatást kaphatnak.  Emellett élelmiszer-ipari beruházásokat fognak támogatni, és a fejlesztés lehetőségét megnyitják a nagy cégek előtt is – mondta.

Megvizsgálják továbbá, hogy a Magyarországon előállított tej hogyan vihető be az átalakítás előtt álló magyar közétkeztetési rendszerbe, ahogyan azt is, hogyan lehet korlátozni a tejimportot, ami népegészségügyi kérdés, mert az importtej rosszabb minőségű, mint a hazai – fejtette ki a miniszter, aki azt ígérte, hogy az importtejet beszállítók, az ezzel kereskedők fokozottabb ellenőrzésekre számíthatnak.

Alstom-pénzek

Lázár János kérdésre tudatta: a kormány a következő napokban nyilvánosságra hoz minden, az Alstom-pénzekkel kapcsolatos információt. Értékelése szerint a főváros korábbi szocialista és liberális városvezetése és a szocialista kormány nemzetközi bűnügybe keveredett, és abba keverte az országot is, ezért tisztázni kell a részleteket.

A külföldi nyomozásra utalva jelezte, hogy az Alstom korrupció által jutott megrendelésekhez, és ebben mind a volt MSZP-kormánynak, mind Demszky Gábor volt főpolgármesternek kell, hogy legyen mondanivalója.

Nemzeti banki alapítványok

Számos kérdést kapott a politikus a nemzeti banki alapítványokról. Közölte: azokat bíróság jegyezte be és törvényesen működnek. Azt kérte az ellenzéktől, hogy ha a Fideszt „akarja ütni”, akkor ne a Magyar Nemzeti Bankon (MNB) keresztül tegye, mert a forintot veszélyezteti.

Értékelése szerint az MNB hozzájárult Magyarország megmentéséhez, kamatpolitikája pedig érdemben segítette a stabilitást. Szerinte „jelen pillanatban a jegybank gyöngítése zajlik ezzel a botránnyal”.

Mentőszolgálat

Lázár János egy kérdésre arról is beszélt, tervben van az életpályamodell kialakítása a mentőszolgálatnál.

Az egészségügyben viszont jelenleg nem életpályát terveznek, hanem béremelést – tette hozzá.

A miniszter meglátása szerint Budapesten elengedhetetlenül szükség van egy szuperkórházra, a többi, ellátásban részt vevő intézményt pedig fejleszteni kell.

A tájékoztatót hamarosan visszanézheti videón is!

Még több hír>>>

Olvasson tovább