×

Egyéb

Csokonai Vitéz Mihály és a szecesszió az M5 keddi oktatási sávjában

Az M5 kulturális csatorna március közepe óta oktatási tartalmaival igyekszik segíteni az otthon tanuló diákokat. Az 1-4. osztályosoknak szól az Alsós – Sulikalandok, az 5-8. osztályosoknak pedig a Felsős című műsorunk. Az egyetemisták sem maradnak program nélkül, nekik ajánljuk a Mindenki Akadémiáját. A Mozogj otthon! című adásunkban pedig tornázásra buzdítjuk a kicsiket és nagyokat.

Május 12-én (kedden) 8 órakor kezdődik az Alsós – Sulikalandok című műsorunk, melyben a harmadikosokkal a haszonnövényekről, a negyedikesekkel pedig a Kisalföld jellegzetességeiről beszélgetünk.

Felsős című műsorunkat a 6-8. évfolyamon tanulók figyelmébe ajánljuk. 8:30-kor hetedikes földrajzzal indítunk, az adásban a Magyarországot is magában foglaló mérsékelt éghajlati öv meghatározó tulajdonságaival, az itt élő jellegzetes növényekkel, állatokkal ismerkedhetnek meg a diákok. A hatodikosok irodalomból a felvilágosodás korának egyik legkiemelkedőbb magyar költőjéről, Csokonai Vitéz Mihályról tanulhatnak. Történelemből a 7. osztályosok megtudhatják, hogy milyen volt a Horthy-korszak oktatás- és kultúrpolitikája, melynek eredményeként rövid idő alatt felére csökkent az analfabetizmus az országban, majd a nyolcadikosok fizikából az életünkben szinte mindenütt jelenlévő elektromos áram és az elektromos áramkör fogalmával, valamint működésével ismerkedhetnek meg a diákok. A művészetek jegyében a XIX-XX. század fordulójára jellemző szecesszióról tudhatnak meg többet a hetedikesek. A nyolcadikos magyar óra témája a médiaszövegek rendszerezése lesz, ennek keretében szóba kerül a szövegkörnyezet, a tömegmédia közgondolkodást formáló hatása és a diákok azt is megtudhatják, hogy miként dönthetik el a médiában látottakról, hogy az helytálló-e, illetve fontos-e számukra.

11:30-tól a szokott módon a nyelvtanuláshoz nyújtunk segítséget, jön a Szólalj meg angolul dupla részekkel, majd a Szólalj meg franciául.

A Mindenki Akadémiája 12.30-tól látható, kedden Főzy István tart előadást „A földtörténeti múlt dokumentumai. A kövületek” címmel. A műsort este 20 órától megismételjük.

14:45-kor kerül adásba a Mozogj otthon! az M5 csatornán, amiben hivatásos gyógytornászok 10 perces napi adásokban mozgatják meg az otthon ragadt nézőközönséget. Fiatal felnőttek, idősebbek, és gyerekek is bekapcsolódhatnak a tornázásba, hiszen a műsor minden korosztálynak szól.

Az Alsós – Sulikalandok és a Felsős aznapi adásait 15 órától ismételjük meg.

Videó ajánló

Olvasson tovább