Zrínyi Miklósról és a prímszámokról is szó lesz az M5 szerdai oktatási programjában

Az M5 kulturális csatorna oktatási tartalmaival igyekszik segíteni az otthon tanuló diákokat. A felsős és az érettségi előtt álló tanulók mellett, már az 1-4. osztályosoknak is közvetít oktatási műsort hétköznaponként az M5, Alsós – Sulikalandok címmel. Az egyetemisták sem maradnak program nélkül, nekik ajánljuk a Mindenki Akadémiáját. A Mozogj otthon! című adásunkban pedig tornázásra buzdítjuk a kicsiket és nagyokat.
 

Április 29-én (szerdán) 8-kor kezdődik az Alsós – Sulikalandok című műsorunk, amelyben az elsősökkel a képolvasást gyakoroljuk, a másodikosokkal pedig a rímekről tanulunk.

Felsős című műsorunkat a 6-8. évfolyamon tanulók figyelmébe ajánljuk. 8.30-kor hetedikes földrajzzal kezdünk, az amerikai kontinensen élők kultúrájával, hagyományaival, szokásaival, a különbözőségekkel és hasonlóságokkal foglalkozunk. Nyelvtanból a melléknevekről tudhatnak meg többet a hatodikosok, történelemből pedig Amerika felfedezése lesz a téma. Fizikából az elektromos alapjelenségekről tanulhatnak a nyolcadikosok, majd a hetedikesek Ludwig van Beethoven szimfóniáival ismerkedhetnek meg közelebbről. Ezt követően a 8. osztályosoknak Poller Roland optikus beszél a látszerész szakmáról, az állampolgári ismeretek során pedig a hatalommegosztás elvével és gyakorlatával ismerkedhetnek meg a diákok.

11.30-tól a megszokott módon a nyelvtanuláshoz nyújtunk segítséget, jön a Szólalj meg angolul dupla részekkel, majd a Szólalj meg olaszul.

Érettségi című műsorunk 12.30-kor kezdődik, irodalomórán Zrínyi Miklósról és a Szigeti veszedelemről tanulhatnak a végzősök. Matematikából az algebrai sorozatunk nyolcadik részében az oszthatósággal és a prímszámokkal foglalkozunk. Biológiából a légzés lesz a téma, informatikaórán a számítógépes perifériákról beszélgetünk, történelemből pedig bemutatjuk az 1956-os forradalom eseményeit.

14.45-kor kerül adásba a Mozogj otthon! az M5 csatornán, amiben hivatásos gyógytornászok 10 perces napi adásokban mozgatják meg az otthon ragadt nézőközönséget. Fiatal felnőttek, idősebbek, és gyerekek is bekapcsolódhatnak a tornázásba, hiszen a műsor minden korosztálynak szól.

A Mindenki Akadémiája éjféltől látható, szerdán Regős József tart előadást „Kísérleti régészet” címmel. A műsort csütörtökön reggel 7.30-tól megismételjük.

Olvasson tovább