Közös otthoni tornára buzdítja a nézőket a közmédia

Mozogj otthon! címmel hétfőtől hivatásos gyógytornászok 10 perces napi adásokban mozgatják meg az otthon ragadt nézőközönséget a közmédia több csatornáján. Fiatal felnőttek, idősebbek, és gyerekek is bekapcsolódhatnak a tornázásba, hiszen a műsor minden korosztálynak szól.

A járványügyi helyzetben egészségünk megőrzése szempontjából kiemelten fontos a rendszeres mozgás, ezért a közmédia április 6-tól napi rendszerességgel sugároz képzett szakemberek által vezetett tornagyakorlatokat.
– A közmédia részéről fontosnak tartjuk, hogy az oktatási tartalmakat kibővítsük a testnevelés órákkal, pont azért, hogy ne csak a szellemi, hanem a fizikai fejlődésben is segítsük az otthonaikban tartózkodó gyermekeket, diákokat és a felnőtteket is – mondta Fürst-Borsos Ádám, a közmédia PR és kommunikációs vezetője.

A gyógytornászok csak olyan gyakorlatokat mutatnak be, amelyek figyelembe veszik a legidősebb korosztály igényeit is, mégis úgy találták ki azokat, hogy a fiataloknak is hasznosak és érdekesek legyenek. Tehát a szakemberek által összeállított gyakorlatsorok mindenkinek szólnak, emellett pedig kifejezetten figyeltek arra, hogy szűk helyen is elvégezhetők legyenek.

A Mozogj otthon! adásai több csatornán is láthatók lesznek: a Duna TV, a Duna World, az M1 és az M5 is sugározni fogja. Hétfőtől minden napszakban elérhető lesz a közmédia tévécsatornáin, és megtekinthető online a Mediaklikk.hu-n.

Olvasson tovább