Ferenc pápa imakezdeményezése, imája és rendkívüli Urbi et Orbi áldása élőben a közmédiában

Ferenc pápa imája és Urbi et Orbi áldása – március 27-én 18.00 –kor a Duna Televízión és a Kossuth Rádióban, 19.00-kor és 0.00-kor a Duna Worldön!
 

Ferenc pápa vasárnap szólította fel a világ keresztényeit – felekezettől függetlenül – a Miatyánk-imádság közös elmondására a koronavírus-fertőzés következtében kialakult helyzetben. A szentatya kérte, hogy ma (március 25.) déli 12 órakor a keresztények vele együtt, közösen könyörögjenek az Úrhoz egyszerre mondva el a Miatyánk-imádságot. Ferenc pápa köszönetet mondott minden kereszténynek és minden jóakaratú embernek, akik ebben a helyzetben egységben imádkoznak, attól függetlenül, milyen vallási hovatartozásúak. Azt is kiemelte, hogy „a vírus világméretű terjedésére, az ima, az együttérzés és a gyengédség világméretű terjedésével akarunk válaszolni”. A pápa által vezetett közös könyörgést élőben közvetítette a Vatikánból az M1 aktuális csatorna, a Duna Televízió, valamint a Kossuth Rádió. Az imát követően az M1 csatornán és a Duna Televízión Rab Ferenc beszélgetett Török Csaba atyával, a Kossuth Rádió pedig telefonon kapcsolta Erdő Péter bíborost.

Ugyancsak élőben követhetik március 27-én, pénteken este hat órától a Duna Televízió nézői és a Kossuth Rádió hallgatói Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika bejárata előtt, a bazilikához vezető lépcsősor tetején mondott imáját, amelynek végén a szentatya – a rendkívüli helyzetre tekintettel – Róma városának és az egész világnak szóló Urbi et Orbi áldását adja. Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a lezárt Szent Péter tér péntek este teljesen üres lesz, de imájához lélekben mindenki csatlakozhat. A közmédia fontosnak tartja, hogy minél többekhez eljussanak a pápa szavai, így a Duna Televízión és a Kossuth Rádióban élőben lesz látható és hallható az egyházfő imája és áldása, a Duna World pedig ismétli azt 19.00 órától, illetve éjfélkor, 0.00-ás kezdettel.

Ferenc pápa imája és Urbi et Orbi áldása – március 27-én 18.00 –kor a Duna Televízión és a Kossuth Rádióban, 19.00-kor és 0.00-kor a Duna Worldön.

Olvasson tovább