Duplájára nő a vallási közvetítések száma a Duna Televízióban és a Kossuth Rádióban

 

A jelenlegi helyzetre tekintettel múlt vasárnap óta több vallási műsorral jelentkezik a közmédia: az elmúlt hétvégén már közvetítettünk katolikus misét és protestáns istentiszteletet is a közmédia délutáni sávjában a Duna Worldön és a Kossuth Rádióban, ezentúl pedig vasárnap délelőttönként lesz látható a Duna Televízió történetében először, mind katolikus mise, mind pedig protestáns istentisztelet is. A vasárnapi közvetítések mellett minden hétköznap a Duna Televízió egy 10 perces napi áhítattal jelentkezik fél nyolctól, amelyben az adott naphoz kapcsolódó bibliai részlet felolvasását egy rövid bibliamagyarázat követi majd. A Napi áhítat adásának ismétlése este 19.50 perctől a Kossuth Rádióban lesz hallható. A hét elején katolikus és református, míg a hét második felében más felekezetek áhítatával várják az érdeklődőket a közmédiában.

„A közmédia szeretné segíteni a hívő embereket, hogy otthonukban is hozzájussanak a lelki tartalomhoz. Ennek érdekében vasárnaponként duplájára, bizonyos értelemben négyszeresére növeljük az istentiszteleti alkalmak közvetítését” – mondta Mucsányi János, az MTVA Vallási Főszerkesztőségének vezetője, aki azt is hozzátette, hogy így a rádióban délelőtt és délután is lesz mise vagy istentisztelet közvetítés.

Hétköznap:
7.30 – Reggeli áhítat (Duna Televízió)
19.50 – Napi áhítat (ismétlés – Kossuth Rádió)

Vasárnapi vallási közvetítések a következő hetekben a közmédiában:

Duna Televízió:
9.00 – Katolikus Szentmise
11.00 – Protestáns istentisztelet

Kossuth Rádió:
10.04 – Katolikus Szentmise (Katolikus Rádióval közösen)
18.02 – Protestáns istentisztelet

Olvasson tovább