×

Kamara Virtuózok - A TanBorEn Trio nyerte a döntőt

A TanBorEn Trio nyerte a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató ötödik, Kamara Virtuózok elnevezésű évadának döntőjét pénteken.
 

A Duna Televízióban élőben sugárzott döntőben három formáció versengett a nézők szavazataiért: a Flautica, Sárközy Lajos és zenekara és a TanBorEn Trio lépett színpadra. A nézők a Médiaklikk Plusz applikáción és sms-ben szavazhattak kedvenc csapatukra.

Az évad utolsó adásában több extra produkciót is láthattak a Kamara Virtuózok nézői, a műsor sztárvendége Plácido Domingo volt, aki a Virtuózok Kamarazenekart vezényelte, valamint a Virtuózok 2018 abszolút győztese, Beke Márk a Corpus Harsona Kvartett-tel lépett színpadra.

A Kamara Virtuózokban nyolc formáció kezdte meg a versenyzést: az Aeris Brass Quintet, a Custos Consort, a Flautica, a Harmónia utasok, a Pontasto gitárkvartett, Sárközy Lajos és zenekara, a Seven Sax és a TanBorEn Trio. A döntőt megelőző öt adásban a zsűri döntött a továbbjutó együttesekről.

A zsűri tagja ebben az évben is Miklósa Erika Kossuth-, Liszt- és Prima Primissima-díjas énekesnő; Batta András Erkel- és Széchenyi-díjas zenetörténész, a Kis Virtuózok Alapítvány elnöke; Kesselyák Gergely Liszt-díjas érdemes művész, a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója, a Magyar Állami Operaház első karmestere; Balázs János Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál alapítója; Várdai István Liszt-díjas gordonkaművész, a bécsi Zeneakadémia cselló professzora, a Kaposfest nemzetközi kamarazenei fesztivál egyik művészeti vezetője.
A Kamara Virtuózok két műsorvezetője Morvai Noémi és Bősze Ádám volt.

További cikkek