VI. DUNA-NAP

Június 1-jén a Duna Médiaszolgáltató immáron hatodik alkalommal rendezi meg egész napos rendezvényét, a Duna Napot, az erdélyi Torockón.
 

A közmédia az eseményt hagyományosan a nemzeti összetartozás napjához közeli hétvégére szervezi, idén ugyanakkor, gyermeknap alkalmából a szervezők a családi programokra is nagyobb hangsúlyt fektetnek.

Az Europa Nostra-díjas faluban kicsik és nagyok, rockzenészek, népzenészek, kézművesek, íjászok, cserkészek, valamint Kincskereső kalandjáték és sok meglepetés program várja az érdeklődőket reggeltől estig. A napot az esti tűzijáték zárja.

A VI. Duna Nap A legnagyobb székely, Orbán Balázs nyomában című kiállítás megnyitójával kezdődik. A szabadtéri tárlat rendhagyó módon dolgozza fel a szerző legismertebb művét, A Székelyföld leírását. A tárlathoz kapcsolódva Tóth Péter Lóránt és Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondók szólaltatják meg Ady Endre, Wass Albert és Reményik Sándor költeményeit.

Napközben a Gyerekszínpadon fellép a Cimbora Együttes, valamint a MókaTár, délután a Pódiumszínpadé a főszerep, többek között a Gatyamadzag zenekar, Oszvald Marika és Peller Károly fellépését élvezheti a közönség. A nap záróakkordjaként este koncertet ad Nagy Feró és a Beatrice, színpadra lépnek az Összetartozás koncert szereplői Varga Miklós, Sasvári Sándor, Sasvári Léna, Varga Vivien és Varga Szabolcs.

Egész napos filmvetítés, íjászbemutató és oktatás, népművészeti és kézműves kirakodóvásár, jótékonysági süteményvásár, helyi gasztronómiai különlegességek várják az odalátogatókat!

A rendezvény ingyenes.

Bővebb információ:
https://duna-haz.com/duna-nap/
https://www.facebook.com/events/405342506946

Olvasson tovább