Ady és Én

Nagy Anna - Ady a best

Nyolcadikos osztályos naív lányként tengettem a napjaim. Visszaszámoltunk a ballagásig, mert úgy éreztük, hogy a gimnázium valami sokkalta jobbat fog adni az életünknek. Egész életemben szerettem az irodalom órákat, mert szeretek olvasni és jó volt tanulni a költőkről, írókról.
Egyik nap a magyar tanárom, Gabi néni, széles mosollyal az arcán lépett be a terembe. Szerettem bejárni az óráira, mert nagyrészt hozzá tudtam szólni a témához.
Az osztálytársaim már nem akkora kíváncsisággal ültek bent. Volt, aki verset írt, aki inkább rajzolt, fényképezett, zenét hallgatott, aludt órákon, beszélt, nevetett, evett, telefonozott, székkel hintázott, sorozatot nézett, focizott a kiürült palackokkal, papírgalacsinnal dobálózott, ablakon kifelé bámult, esetleg kinyitotta még a könyvet, de a többi nem túlzottan érdekelte.
Hát azt hiszem ilyenek voltunk mi, a nyolcadik bé osztály.
Gabi néni eközben felírta a tábla kellő közepére, jellegzetes kövér betűivel Ady Endre nevét. Szinte az egész táblát elfoglalta. Hallottam már azelőtt is Ady Endréről, de nem olvastam tőle. Kíváncsi voltam, hogy mit alkotott a nagy Ady, úgy igazából.
Az egész óra azzal telt, hogy Gabi néni csillogó szemekkel mesélt Ady csodalátosan elképesztő munkásságáról, az osztály pedig hangosan bírálta a költőt. Ugyanis, mint megtudtuk, Ady, a hazafias, példamutató magyar és európai újságírónk, megszámlálhatatlan kritikát kapott. Ő amolyan a korában meg nem értett csodabogár-csillag volt, akit nem kedvelt túlzottan az akkori közönség.
Olyanokat mondtak róla, hogy túl nagyot képzelt magáról, szavakat írkált egymás mellé, amiket gyakran megduplázott. Hogy szerette a nőket és erről nyíltan írt, micsoda badarság! Sehonnai hatujjú emberként különlegesnek hitték őt, érthetetlen. Bárgyú mosolyával próbálta elcsábítani az embereket. Minek az álhazafiasság, ha Párizsban olyan szép minden?
Azon az órán, amikor ezeket hallottam és az osztálytársaim sem rajongtak érte különösebben, megértettem Adyt. Rájöttem, hogy milyen érzéseket élhetett át, amikor senki sem értette meg őt, nem szerették őt úgy, mint ahogyan elvárta volna azt. Először nem teljesen értettem írásait, de második olvasásra már olyan ízzel olvastam, mintha csak saját gondolataim egybefonódó eredménye állt volna a lapokon.
Miért bántjátok ezt a szegényt? Miért nem szeretitek őt igazán? Hát nem látjátok, hogy milyen csodálatos ember volt ő?
Mellettem, Dodó nevetett azon, amit hallottunk. Nem tudom már, hogy miért nevettünk annyira. Arra az érzésre emlékszem, amikor csak olvastuk a verseket, nem tudtam leállni, ezért újabb és újabb verseket akartam tőle.
Gabi néni szerint Ady Endre volt a legjobb, a legkülönlegesebb, a legizgalmasabb költőnk. Elkezdtük mondogatni, hogy Ady a best. Eleinte csak viccből, de a következő hétre már teljesen komolyan gondoltam. Kikölcsönöztem az iskola könyvtárából az Ady összest és esténként azt olvastam a szobámban a gyér fényű kislámpánál.
Ittam a szavait, csodáltam az arcképét, nevettem az őt kinevetőkön. Az egyik kedvencem a Szívek messze egymástól lett, a hangulata miatt. Imádtam Ady szerelmi líráját, amikor a halálról írt, amikor fájt neki, akkor nekem is maróan fájt.
Beszereztem az első Ady válogatott kötetem, amibe bele-belejegyzeteltem. A gerince is megrogyott már, annyiszor forgattam az évek alatt.
Ezután már csak egy hajszál választott el attól, hogy Adys táskámmal jelenjek meg a budapesti utcákon. Már nem csak a vörös voltam, aki sétálgat, hanem vörössé váltam, aki Adyval jár-kel.
Szeretem felvállalni a sok olyan ember között, aki nem kedveli Adyt. Szeretem, amikor megkérdezik, hogy miért pont Ady. Szeretek Budán sétálni azelőtt a templom előtt, ahol Ady elvette Csinszkát. Szeretem Adyt a hibáival és szépségeivel együtt.
Azt hiszem ez az az állapot, amikor is Ady igazán a best lett. Ez a mai rajongásom, száz évvel utána, sok magyar órát végigülve és hallgatva Adyról a véleményeket, ez az az idő, amikor ha fellapozom Adyt, mindig találok valamit. Valami különlegeset, valami mást, valami újat.

Videó ajánló

Olvasson tovább