Jó ebédhez szól a nóta - 12. hét

A március 18-24. közötti adások tartalmából.
 

A Jó ebédhez szól a nóta…c. műsorunk 12.30-tól 14.00 óráig tart minden hétköznap.
Ugyanezen műsorfolyam hétvégi címe: Asztali.

Március 18-án, Déki Lakatos Sándor nyitja meg műsorunkat. Operaénekesek nótáznak az első fél órában. 13 órától népszerű magyar nótákat hallunk népszerű magyar nóta énekeseink előadásában.

Március 19-én műsorunk első felében nóta kettősökkel kedveskedünk hallgatóinknak. Kovács Apollónia Bokor Jánossal, Csala Judit Nógrádi Tóth Istvánnal énekel. 13 órától Friss nótafelvételeinkből válogatunk. Jenei Gábor, Hatvani Kiss Gyöngyi, Pándy Piroska és Egri József énekel

Március 20-i adásunkat Lakatos Miklós prímás és zenekarának felvételével nyitjuk meg, majd Puskás Sándor, Boross Jolán, Takács Béla, Jákó Vera, Mozsár Imre, Világhy Erzsébet
énekel. 13 óra után Oláh Ernő gordonkázik, Majd többek között Márkus Ilona, Karácsony Irén, Andó Mihály és Koltai Zoltán is énekel.

Március 23-i adásunkból: A Jó ebédhez szól a nóta című legendás műsort 29 éven át szerkesztette és vezette a Dankó Rádió alapító művészeti vezetője, Tarnai Kiss László. A mai naptól Budai Beatrix a Dankó Rádió kiemelt szerkesztő-műsorvezetője veszi át a helyét és köszönti a hallgatókat minden nap a déli krónika után!
A műsor első felében archív felvételek csendülnek fel, majd 13 órától az 1984-es Nyílik a rózsa című televíziós magyarnóta tehetségkutató verseny nagy győztesei nótáznak.

Március 24-én a déli krónika után vidám csárdásokat hallunk, többek között Jákó Verától és Takács Bélától. 13 órától Urbán Katalin, Szentendrei Klára, Solti Károly és Dóry József is dalra fakad.

Várja Önöket Tarnai Kiss László és Budai Beatrix  minden nap a Déli Krónika után!

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább