Szombat reggel befejezzük Mózes 2. könyvét.
Sok minden történt, 10 csapás, kivonulás, 10 parancsolat, micvák, Törvényadás, aranyborjú, pusztai sátor.
„Mózes pedig látta az egész munkát és íme elkészítették azt, amint az Örökkévaló parancsolta, úgy készítették; és megáldotta őket Mózes.”
A kommentátorok egyik első kérdése ehhez a mondathoz: mit látott Mózes?
Az egyik nagyon szép válasz szerint, Mózes angyalokat látott. Angyalokat, akik ott, a szeme láttára születtek meg, méghozzá a micvákból.
A zsidó hagyomány szerint minden micva, amit megteszünk egy ügyvédet ad nekünk. A zsidó nép – a pusztai szentély, a Miskán építésének hosszú hónapjai alatt rengeteg adományt adott annak felállítására.
Amikor Mózes meglátta az angyalokat, akkor értette meg, hogy a zsidó nép, minden adományát őszinte szívből és teljes odaadással adta. – „amint az Örökkévaló parancsolta.” A tiszta lelkiismeret és az alázat sugárzott a nép minden lépéséből: „és megáldotta őket Mózes.”
Adni valamit, abból, ami nekünk fontos, annak, aki nekünk fontos. Ez az egyik első micvája a zsidóságnak. A Misnában leírt három pillér egyike:
Tesuvá / megtérés
Tefilá / ima
Cedáká / adomány
Szerintem mindhárom alapelv olyasmi, amire mindannyian büszkék lehetünk. Sőt tehetünk is hozzá. Nálunk a gyerekeim azon versenyeznek, hogy ki ér először a péntek esti gyertyagyújtáskor a perselyhez. Én csodaként élem meg ezeket a pillanatokat.
Meg kell értenünk és a gyerekekkel meg kell értetni, hogy a zsidósághoz tartozni jó dolog és cedákát adni kiváltság, nem pedig teher.
A Tóra sokat beszél az adományozásról – ám ez rossz szó!
Furcsa dolgot mondok, a zsidók nem nagyon hisznek az adományozásban. Gyakorlatilag minimálisan létezett a zsidó hagyományban.
Helyette „cedákát” adunk. A szó jelentése: tisztesség, becsületesség vagy igazság.
Ha egy zsidó ember időt, pénzt, energiát ad annak, akinek erre szüksége van, akkor ő nem jótékony, vagy adakozó, hanem azt teszi, ami a helyénvaló, amiért erre a világra született, benne élő isteni szikrával.
A mostani hetiszakaszban a vezető összegyűjti a zsidókat. Iránymutatást ad nekik, hogy hogyan építsék fel a pusztai, ideiglenes Szentélyt – ami majd a központjuk lesz.
És ebben a látszólag unalmas felsorolás tanítja meg mégis az egyik legfontosabb dolgot a zsidóságban, a két talán legfontosabb eszmét.
A megszentelt idő és a megszentelt hely alapvetését.
Kellene helyek és kellenek idők az isteni kapcsolódáshoz, a meditáláshoz.
Ezt létre kell hozni.
Az elmúlt hetekben olvastunk a pusztai Szentélyről, ami a Jeruzsálemi Szentély előzménye volt, központban a Frigyládával, a kőtáblákkal, a Szentek szentjével.
A Szentélyt kétszer rombolták le. Egyszer 2500 esztendeje, másodjára két évezrede.
És megszülettek a zsinagógák.
Ez a Szentély – és a mai zsinagóga is – a világmindenség kicsinyített mása, az emberi élet kicsiny mása – központban a szemekkel, a lélekkel.
Ezt ápolni kell. Védeni és szépíteni.

A jegyzet a 2019. március 8-i Halljad Izrael! adásában elhangzott anyag szerkesztett változata.